Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C

„Hitetlenek!” – Madarász János blogja

2014. január 30. 13:27
Az 1. Futsal Club Veszprém edzője blogjában értékelte az együttes idénybeli első két bajnokiját.

Remélem, ezúttal is kiderül, hogy miért ezt a címet adtam kicsiny kis blogomnak...

Ha megengeditek, tegeződve írok, mert így könnyebb nekem. Túl vagyunk két mérkőzésen, és sajnos még a katicának is több pontja van, mint nekünk. Hogy miért? Azért, mert még nem "tudunk" hinni magunkban! Hit nélkül meg nem sokra megyünk. Félreértés ne essék, nem vagyok hívő, – talán sajnos – nem járok templomba, de bizonyos dolgokkal tisztában vagyok, mert az élet megtanított erre-arra.

A játékosaim a mai napig ugyanazzal az elszántsággal edzenek, mint eddig, de sajnos a kiélezett helyzetekben még nem jól reagálnak. Itt is felvetődik a kérdés, hogy miért? A válasz egyszerű: azért, mert tanulják azt, amit eddig szerintük tudtak...

Az első mérkőzésünk Győrben volt (lehetett volna könnyebb is a sorsolás), ahol a realitás nem a mi sikerünket ígérte, de én valahogy nem akarok az ilyenbe belenyugodni – ígérem, lesz nálam legközelebb nyugtató :-) –, mert hiszek a játékosaimban! Na, de ez édeskevés, amíg saját maguk nem hisznek magukban! Ha netán valaki tud adni nekem varázspálcát,  az szóljon! :-)

Visszatérve a győri mérkőzésre: az első tíz percünk azzal telt el, hogy a falfehér játékosaim valahogy visszanyerjék színüket, s nehogy mentőt keljen hívni. Ezt nem szemrehányásként írom, mert egyem a szívüket – na, jó azt azért mégsem :-) – figyeltek rám, de ahogy elkezdődött a mérkőzés, valahogy azt gondolhatták magukban, hogy valami szörnnyel állnak szemben... Na, akkor az oldalvonalon kívül átfutott az agyamon, hogy annyit kapunk gólból, mint annak idején édes nagymamám – Isten nyugosztalja – gombócából.

Aztán eltelt az a bizonyos tíz minutum és a játékosaim "visszanyerték" eredeti színüket. Láss csodát, attól a pillanattól kezdve már mertek játszani. Azért még nem azon a szinten, amelyet a győriek produkáltak, de legalább közelítettek hozzá, s attól a perctől elégedetten álltam a vonal mellett. Legvégül aztán a nagyobb tudás megvert minket.

Utána szépen lassan eljött az idő, hogy saját közönségünk előtt színre lépjünk. Nyugodt voltam, mert meggyőződésem volt, hogy sikerül vennünk ezt az akadályt. Tévedtem. Úgy indult a mérkőzés, ahogy hazai környezetben indulnia kell. Nekifeszültünk ellenfelünknek, akikkel "gyűrtük" egymást becsülettel. Sikerült is elmenni két góllal, de sajnos ez kevés volt arra, hogy előnnyel induljunk be az öltözőbe. Gondolom, ismét felvetődik a kérdés, hogy miért? Ismét egyszerű lesz a válasz, mert csak lábbal játszottak a játékosaim, nem pedig fejjel! Ha "hiányzik" a fej, akkor a láb nem tud mindent megoldani, még akkor sem, ha ügyesek vagyunk vele. Ahogy vége lett az első félidőnek, én érkeztem elsőnek  az öltözőhöz, s azon gondolkodtam, hogy kulccsal menjek be vagy anélkül…

A kulcsnál maradtam. :-) Viszont annak nagyon örülök, hogy a szünetben szól a zene, mert azt hiszem, mindenki engem hallgatott volna. Valaki mondja meg nekem, amikor két perccel az első félidő vége előtt vezetünk két góllal, hogy lehet hibát hibára halmozni, s egy egyszerű mérkőzésből bonyolultat csinálni!? Itt is egyszerű választ tudok írni: a lábak dolgoztak, a fejek csak voltak, de haszontalanul!

Persze tudom – s ezt már az első blogomban is írtam –, hogy mindenhez idő kell, de könyörgöm, miért látok mást az edzésen. Talán azért, mert nálam is így ment annak idején. :-) Sajnos a végén vereséget szenvedtünk, de csak azért fáj nagyon ez, mert nem az ellenfelünk vert meg minket – ettől függetlenül gratulálok nekik –, hanem mi saját magunkat.

Nem utolsósorban köszönjük közönségünknek, hogy kilátogattak a mérkőzésre és köszönjük a szurkolást! Mi dolgozunk tovább és remélem a "hit" is megérkezik szépen, lassan, csendben. Én arra kérlek Titeket, szurkolókat, hogy higgyetek a csapatban,mert akkor hozzájuk is megékezik...

Madarász János

vehirsport.hu
Melczer Zsolt
Férfi futsal NB I felsőházi rájátszás, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. HALADÁS VSE 6 3 2 1 25 14 11 18
2. SG KECSKEMÉT FUTSAL 6 4 2 0 18 13 5 17
3. MVFC BERETTYÓÚJFALU 6 3 1 2 19 16 3 15
4. Á STÚDIÓ FUTSAL NYÍREGYHÁZA 6 2 2 2 11 15 -4 10
5. 1. FUTSAL CLUB VESZPRÉM 6 1 0 5 12 21 -9 7
6. DEAC 6 1 1 4 16 22 -6 5
Utolsó módosítás: 2024. március 25. 20:54
Események
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
PTE PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. szeptember 29. 19:00
Helyszín
Budapest
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. október 16. 18:30
Helyszín
Debrecen, DESOK csarnok
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Magyar Futsal Akadémia
Időpont
2023. október 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Maglód
Időpont
2023. november 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
8-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Újpest
Időpont
2023. november 10. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
6-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 16. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2023. november 20. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. november 27. 18:30
Helyszín
Nyíregyháza, Continental Aréna
Eredmény
6-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Aramis SE
Időpont
2023. december 1. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Nyírbátor
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2023. december 8. 19:00
Helyszín
Nyírbátori Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-8
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2023. december 22. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Hidegkúti SC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 8. 20:00
Helyszín
Budapest, Klebelsberg Kunó Általános Iskola
Eredmény
2-12
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 11. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
5-0
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. január 15. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Magyar Futsal Akadémia
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. január 22. 19:00
Helyszín
Budapest, SPORT11 Sport és Szabadidőközpont
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. január 25. 19:45
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I 2023/24
Hazai
Maglód
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 1. 21:00
Helyszín
Monor Városi Sportcsarnok
Eredmény
2-3
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Dunaújváros Futsal
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 18. 19:30
Helyszín
Rácalmás Sportcsarnok
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Nyíregyháza
Időpont
2024. február 23. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. február 29. 18:30
Helyszín
DESOK Csarnok - Debreceni Egyetemi Sportaréna
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Berettyóújfalu
Időpont
2024. március 4. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Haladás VSE
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 8. 18:30
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportcsarnok
Eredmény
7-2
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Kecskemét
Időpont
2024. március 18. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
3-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Nyíregyháza
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 25. 18:30
Helyszín
Continental Aréna Nyíregyháza
Eredmény
1-4
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
PTE-PEAC
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. március 27. 19:00
Helyszín
Pécs, PTE-TTK
Eredmény
1-5
részletek
Sorozat
Férfi futsal Magyar Kupa 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
PTE-PEAC
Időpont
2024. április 3. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
DEAC
Időpont
2024. április 8. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Berettyóújfalu
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. április 22. 18:30
Helyszín
Berettyóújfalu, Pálfi István Rendezvénycsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
1. FC Veszprém
Vendég
Haladás VSE
Időpont
2024. április 26. 18:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi futsal NB I, felsőház 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
1. FC Veszprém
Időpont
2024. május 6. 18:30
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.