Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C

Porga: Veszprémben lehet jövőt tervezni

2019. szeptember 27. 4:00
A veszprémi családtámogatási intézkedések is szóba kerültek a Cholnoky lakótelepen tartott lakossági fórumon, amelyet Porga Gyula polgármester és a körzet önkormányzati képviselőjelöltjei tartottak csütörtök délután.

Régi ismerősként köszöntötte Porga Gyula azt a közel 50 résztvevőt, akik csütörtök délután ellátogattak a polgármester Cholnoky Iskolában tartott lakossági fórumára.

Porga Gyula történelmi példákat hozott arra vonatkozóan, hogy miért olyan fontos, hogy egy iskolában találkoznak. Elmondta, hogy visszatekintve Veszprém korábbi évszázadaira, a századfordulók mindig sorsfordítók voltak a város életében, volt rá példa, amikor a pusztulás széléről iskolaalapítással mentették meg Veszprémet az akkori vezetők. A polgármester szerint most is nagy lehetőségek kapujában áll a város, ezért dolgoztak az elmúlt időszakban és ezért fogalmaztak meg hosszú távú terveket a következő időszakra is.

Kiemelte, hogy Veszprém eredményeit már több objektív elismeréssel is díjazták, hazai és nemzetközi porondon egyaránt. Példának hozta a Virágosítási Versenyen elért arany fokozatot, az újabb Klíma Star díjat, illetve a legnagyobb elismerést, az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címet.

A lakossági fórum további részében a Cholnoky lakótelepen élő családok helyzetéről és lehetőségeiről ejtett szót Porga Gyula. Személyes példán keresztül beszélt arról, hogy Veszprémnek nem könnyű versenyezni más, nagyobb egyetemi városokkal, ahová a fiatalok elmennek tanulni, ugyanakkor hozzátette, hogy Veszprém minden feltételt megteremt ahhoz, hogy a fiatalok – akár egyetemi tanulmányaik után – visszatérjenek és itt telepedjenek le, itt alapítsanak családot.

Ennek érdekében a város számos beruházást valósított meg az elmúlt években: két új óvodát építettek, növelték a bölcsődei férőhelyek számát, játszótereket újítottak fel, közel 1,5 milliárd forintot fordítottak ezekre a fejlesztésekre. Ide kapcsolódnak a kerékpárút-fejlesztések is, Veszprémben 30 km-nyi bicikliutat építettek, 2006 előtt összesen pár kilométer kerékpárút volt a városban. Az infrastrukturális fejlesztések mellett a polgármester kiemelte a szociális intézkedéseiket is, az utazási kedvezményektől a babacsomagig, többet felsorolt az elmúlt évek intézkedései közül.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. tegnap 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. tegnap 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. tegnap 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.