Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Településeket és közösségeket fog összekötni az új kerékpárút

2019. szeptember 26. 14:17
Alapkőletétellel elkezdődött a Királyszentistvánt és Litért összekötő kerékpárút építése.

A projekt keretében 3,7 km kerékpárutat építenek, illetve jelölnek ki a két település között, amelyből 2 km-es szakasz újonnan épített út lesz kizárólag a biciklisek számára, 1,7 km-es szakaszon pedig kijelölt kerékpáros nyomvonalat alakítanak ki.

Az ünnepélyes alapkőletételen Kőszegi Ilona, Királyszentistván polgármestere elmondta, hogy a fejlesztés által egy régóta dédelgetett álmuk válik valóra, amelnek egészségügyi és turisztikai előnyei is lesznek, továbbá segíti az egyszerűbb közlekedést, munkába járást az itt élőknek. A polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a pályázat kidolgozásában, az önkormányzati dolgozóktól kezdve a kivitelezőkön át a térség országgyűlési képviselőjéig.

Kőszegi Ilona, Királyszentisván polgármestereKőszegi Ilona, Királyszentisván polgármestere

Ovádi Péter országgyűlési képviselő kiemelte, hogy könnyű dolga van egy képviselőnek, ha ilyen jó polgármesterekkel dolgozhat együtt. A mostani fejlesztés is a települések közti összefogásnak köszönhető. Kiemelte, hogy a Királyszentistván – Litér kerékpárút építése mellett további számos hasonló fejlesztés zajlik még a térségben, ez pedig nem csak a településeket köti össze, hanem jelképesen az embereket is.

Ovádi Péter országgyűlési képviselőOvádi Péter országgyűlési képviselő

Szedlák Attila, Litér polgármestere ünnepi beszédében elmondta, hogy már a kerékpárút ötletének felmerülésekor támogatták a projektet és üdvözítőnek tartja, hogy ilyen jól tudnak együtt dolgozni a szomszédos településekkel.

Végezetül Kontrát Károly a térség másik országgyűlési képviselője elmondta, hogy a mostani alapkőletétel egy kivételes összefogás eredménye, ahol országgyűlési képviselő kollégájával, valamint az érintett településekkel együtt dolgoztak azon, hogy megvalósulhasson ez a beruházás.

Az alapkőletételnél időkapszulát is elhelyeztekAz alapkőletételnél időkapszulát is elhelyeztek

A Fejlesztés nyomán a két település között lehetőség nyílik a biztonságos kerékpározásra, valamint egy korábbi, Szentkirályszabadját és Litért összekötő kerékpárútvonalhoz való csatlakozással Veszprém megközelítése is megoldott lesz.

A projekt TOP-3.1. 1-16-VE1-2017-00018 „Kerékpárút létesítése Litér-Királyszentistván települések között" című projekt keretében valósul meg. A fejlesztés összköltsége mintegy 311 882 415 Ft, melyhez az Európai Strukturális és Beruházási Alapok mintegy 280 487 805 Ft támogatást biztosítanak. A beruházás 2019 szeptemberében indul, és előreláthatólag 2020 októberében kerül teljes körűen átadásra.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én közélet Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. ma 17:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.