Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
0°C
2023. november 30. András, Andor
Veszprém
0°C

Falatnyi jótékonyság a Kossuth utcán

2019. szeptember 19. 11:33
Szerdán kora délután hivatalosan is kezdetét vette a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület (VVHHFE) második jótékonysági süteményvására a Főposta előtt.

– Hála Istennek, valamint érsek atyának az időjárás is kegyébe fogadta második jótékonysági süteményvásárunkat – fejezte ki gondolatait Molnár Roland, a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület elnöke a posta előtt szerdán, az esemény hivatalos megnyitóján.

dr. Márfi Gyula, nyugalmazott érsekdr. Márfi Gyula, nyugalmazott érsek

A sütivásár fővédnöke, dr. Márfi Gyula nyugalmazott érsek köszöntőjében tréfásan megjegyezte, hogy sajnos annyi süteményt nem tud megenni, mint amennyit adakozna, ugyanis vigyáznia kell az alakjára. Viszont hozzátette, természetesen melegséggel tölti el a szívét, hogy részt vehet az eseményen, illetve a Jóisten áldása mellett azt kívánja, hogy minél több ember lelkéhez jusson el az akció valódi mondanivalója.

Ovádi Péter kivette részét a jótékonykodásbólOvádi Péter kivette részét a jótékonykodásból

Ovádi Péter országgyűlési képviselő a VVHHFE jelmondatával emlékeztetett, miszerint

jót tenni könnyű, ha sokan segítenek!

A politikus mindemellett kiemelte: tiszteletre méltó az a munka, melyet az egyesület mind városunkban, mind a megyénkben azért végez, hogy a rászoruló gyermekek, diákok mindennapjait szebbé, boldogabbá tegye. Búcsúzásképp pedig még reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy minél több veszprémi kiveszi majd a részét egy „szelettel” a jótékonyságból.

Az egyesület programja egyébként már a tavalyi esztendőben is igencsak nagy sikert aratott: akkor kicsivel több, mint hatszázezer forintot sikerült összegyűjteni. Portálunk, a vehir.hu kérdésére az elnök elárulta, a cél az, hogy idén duplázzanak, azaz 1,2 millió forintot gyűjtsenek a veszprémi hátrányos helyzetű fiataloknak.

A jótékonysági akcióhoz városunk élvonalbeli futsalcsapata, az 1. Futsal Club Veszprém mellett a Pannon Várszínház, illetve több szervezet, valamint közéleti személyiség is csatlakozott.


A vásár pontos időpontjai:

  • szeptember 18-21.
  • szeptember 25-28.
  • október 2-5.
    (szerdától péntekig 14.00 és 18.00 között, szombaton 09.00 és 11.00 között)
Simon Dani
Kovács Bálint
további cikkek
Varga Judit Veszprémben: a változás szele elkezdett fújni nemzeti konzultáció Varga Judit Veszprémben: a változás szele elkezdett fújni A veszprémiek nem csak országos, hanem helyi ügyekben is ismerik a konzultáció fontosságát, hiszen a városvezetés már több alkalommal kikérte ebben a formában a véleményüket, most pedig az ország hosszútávú jövőképéről alkothatnak véleményt – mondta Porga Gyula polgármester csütörtökön, amikor fogadta Varga Juditot, korábbi igazságügyi minisztert, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnökét Veszprémben, aki lakossági fórumra érkezett ide, hogy népes közönség előtt is beszámoljon a most elindundó, a nemzeti szuveneritás védelméről szóló nemzeti konzultáció részleteiről. 2023. november 24. 13:28 Dózsavárosi fiúból parlamenti képviselő Dózsavárosi fiúból parlamenti képviselő Honnan lehet tudni, hogy egy politikus őszintén beszél? Nem lehet pontosan tudni. Mint ahogy egy embernél sem. Az őszinte beszéd viszont érződik. A Verancsics akadémia legutóbbi eseményén valami ilyesmi történt, pedig pont egy politikus beszélt az életéről, tapasztalatairól, pofonokról és motiváló erőkről. Ovádi Péter neve mögött az „országgyűlési képviselő” viszont maximum egy jelző volt, sokkal inkább egy dózsavárosi fiatalembert hallhatott a közönség. Erre pedig legjobb bizonyíték, hogy a több, mint egyórás beszélgetés bármilyen aktuálpolitika nélkül zajlott le. 2023. november 23. 11:39 Közeledik a fagy, az állatokra is veszélyt jelent Közeledik a fagy, az állatokra is veszélyt jelent Az alacsony hőmérséklet számos állatfajra jelentős hatással lehet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élő állatokat is, ezért ebben az időszakban fokozott figyelmet igényelnek – nyilatkozta Ovádi Péter, állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos. 2023. november 23. 9:46 Betiltanánk a kutyák, macskák és madarak vadon befogott egyedeinek értékesítését az állatvásárokon Betiltanánk a kutyák, macskák és madarak vadon befogott egyedeinek értékesítését az állatvásárokon Társadalmi egyeztetésre bocsátották az a tervezet, amely szerint egyes kedvtelésből tartott állatokat tilos lesz állatvásárokon értékesíteni – ideértve a saját tenyésztésből származó egyedeket, a házi szaporulatokat is. A módosítás a kutyák, a házi macskák és a madarak vadon befogott egyedeit érinti. 2023. november 21. 16:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.