Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
12°C
2026. március 19. József
Veszprém
12°C

88 hátrányos helyzetű diák vehetett át tanszercsomagot

2019. szeptember 4. 16:00
Tanszercsomagokkal segített a rászoruló diákokon a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület.

Az egyesület szervezésében szerda délután a Simonyi iskola aulájában adtak át tanszercsomagokat 88 rászoruló diáknak, összesen mintegy 400 ezer forint értékben.

Az egyesület elnöke, Molnár Roland megköszönte a rendezvényt befogadó iskola igazgatójának a segítséget, valamint az Egyetemváros egyéni önkormányzati képviselőjének, Baumgartner Lajosnak a hosszú ideje tartó támogatást. A képviselő pedig az egyesület munkáját köszönte meg, rámutatva: bő egy évtizede dolgoznak rendületlenül a hátrányos helyzetű fiatalokért.

Baumgartner hozzátette: mindig is szívügyének tartotta a rászoruló gyerekek támogatását, ezért képviselői keretéből is rendszeresen segítette az egyesületet.

 

Mivel az októberi önkormányzati választáson már nem indul, Baumgartner Lajos képviselői minőségében el is köszönt mind a rendezvényt befogadó iskolától, mind a civil szervezettől — megjegyezve, hogy magánemberként a jövőben is szívesen vesz részt a rendezvényeken. Az egyesület a képviselőt ez alkalomból örökös tiszteletbeli tagjává avatta.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.