Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A Lokálpatrióták útja az önálló választási indulásig

2019. szeptember 1. 18:50
Önállóan indulnak a Lokálpatrióták az októberi önkormányzati választáson. Hogy mi vezetett a döntésükhöz, hogyan élték meg belülről az Ellenzéki Kerekasztal egyeztetéseit és kit támogatnak a polgármesterjelöltek közül, arról a szervezet két vezetőjével beszélgettünk.

Tekerjük vissza az idő kerekét pár hónappal! Kész Zoltán nevével fémjelezve hivatalosan is megalakul Veszprémben az Ellenzéki Kerekasztal. Egyelőre civil szervezetek és olyan politikai pártok részvételével, mint a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, annak érdekében, hogy ősszel a város fideszes vezetését leváltsák, helyettük az általuk támogatott „civil” jelöltek kerüljenek többségbe a városi közgyűlésben. A nagyobb ellenzéki pártok ekkor még nem tagjai az összefogásnak.

Az Ellenzéki Kerekasztal annak ellenére belevetette magát a kormánypárti vezetés elleni küzdelembe, hogy korábban öt ellenzéki párt (MSZP, PM, DK, Jobbik, LMP) Veszprémben sajtótájékoztatót tartott arról, hogy megszületett közöttük az egyezség, ősszel közösen indítanak polgármesterjelöltet. Újságírói kérdésre akkor egyértelműen cáfolták, hogy a jelölt Kész Zoltán lenne, bár konkrét neveket nem árultak még el.

A kerekasztal május 10-ei hivatalos megalakulása után egy héttel tette közzé, hogy immáron a parlamenti mandátumot szerzett ellenzéki pártok is csatlakoztak hozzájuk az LMP-t kivéve, május végére azonban ők is beálltak a sorba, így teljes körűvé vált az összefogás. Látszólag.

Ezután hosszas csend állt be az ellenzéki szerveződés oldalán, ezt végül július elején az ellenzéki pártok törték meg, amikor a kerekasztaltól felállva bejelentették, hogy a hat párt logója alatt közösen indulnak el, a polgármesterjelölt pedig Katanics Sándor (DK) lesz. Közleményükben úgy fogalmaztak, hogy

Az ellenzéki pártok az egyeztetés során részletes tárgyalást folytattak a Veszprémi Ellenzéki Kerekasztalhoz csatlakozó szervezetekkel, mert a cél a minél szélesebb körű összefogás létrehozása volt. Azonban a pártok azt a feltételt, hogy minden jelölt civil szervezet jelöltje legyen nem tudták elfogadni. Nem akarjuk megtéveszteni a választókat, nem akarunk civil szervezet mögé bújva indulni.”

Tehát ott tartunk, hogy a pártok megállapodtak egymással a 12 egyéni körzet jelöltjeiről, valamint a polgármesterjelölt személyéről, az összefogásban viszont egy civil szervezet sem vesz részt. Így a Lokálpatrióták is kimaradtak, akik megalakulásuk óta eddig minden választáson elindultak, hol egyénileg, hol egy jobban sikerült ellenzéki összefogás tagjaiként.

Molnár Ernővel, a szervezet elnökével és Kavalecz Tibor társelnökkel a Lokálpatrióták Halle utcai irodájában találkoztunk. Az asztalon hivatalos ajánlóívek, valamint tájékoztatók, szórólapok a Virágos Veszprém kezdeményezésről. (Erre még később visszatérünk.)

Molnár Ernővel és Kavalecz Tiborral a Lokálpatrióták Halle utcai irodájában találkoztunkMolnár Ernővel és Kavalecz Tiborral a Lokálpatrióták Halle utcai irodájában találkoztunk

Kérdésünkre, hogy hogyan született meg az elhatározás, hogy önállóan mérettessék meg magukat az önkormányzati választáson, Molnár Ernő elmondta, hogy még az év elején a kerekasztal informális szervezésekor csatlakoztak ahhoz.

Akkor az volt a stratégia, hogy a 12 egyéni körzetben 6-6 arányban állítanak a civilek, valamint a pártok jelölteket, a polgármesterségért pedig Kész Zoltánt küldik harcba. Ezt követően hívták be az egyeztetésekbe az ellenzéki pártokat is, a mandátumok aránya pedig nagyon gyorsan 8-4-re módosult a pártok javára, továbbá a polgármesteri helyre is ők pályáztak. A konszenzus így is megszületni látszott, az Ellenzéki Kerekasztal egyetlen kérése az volt, hogy közös gyűjtőnév alatt, Összefogás Veszprémért megnevezéssel induljanak. Azonban a politikai pártok lobbiereje erősebbnek bizonyult, az utolsó ajánlatuk pedig az volt, hogy bár a civilek is megnevezhetnek 4 jelöltet az összefogáson belül, de nekik is a pártlogók alatt kell elindulniuk.

Ez ellenkezik az elveinkkel, mi a város és elsősorban a lakótelep lakosaiért szeretnénk tevőlegesen dolgozni, a város élő lelkiismerete szeretnénk lenni – fogalmazott Molnár Ernő. Hozzátette, hogy a Haszkovó lakótelepen él a város közel egyharmada, mégis kevés figyelem hárul a mindennapos problémák megoldására, ők elsősorban ezért szeretnének dolgozni, a lakótelepek felvirágoztatásáért. Nem is annyira képletesen, ennek egyik eredménye a Virágos Veszprém városszépítő kezdeményezésük, amelyben hamarosan eredményt hirdetnek.

Molnár ErnőMolnár Ernő

A Lokálpatrióták elmondásuk szerint a jelöltállítás során is nyílt elveket követnek. Olyan tettre kész embereket kerestek meg, akik tenni akarnak lakókörnyezetük jobbításáért, és ami számukra nagyon fontos: a képviselő lakjon és éljen abban a körzetben, amelyikért a közgyűlésben felel.

Jelenlegi terveik szerint 8 körzetben fognak jelöltet állítani,

főleg a város nagyobb lakótelepeit magába foglaló területeken. Ezek alapján a 2-estől a 7-es számú körzetig, valamint a 10-es és 11-esben. Amennyiben a 8-ból már 6-ban sikerül jelöltet megnevezniük, listát is állíthatnak, azonban ebben is különutas megoldást alkalmaznának.

Molnár Ernő elmondta, hogy a Lokálpatriótáknál az a szokás, hogy amennyiben listás helyet is sikerül szerezniük, akkor aszerint döntenek arról, hogy ki ül be a közgyűlésbe, hogy egyéniben ki szerezte a legtöbb szavazatot. Tehát lehet, hogy valaki csak nyolcadik a listán, de ha a társadalmi támogatottsága neki a legnagyobb, akkor ő kapja meg a lehetőséget, hogy öt évig beleszóljon a város ügyeibe.

Kavalecz TiborKavalecz Tibor

Tehát a képviselők tekintetében ismerjük a Lokálpatrióták ambícióit, arról viszont még nem esett szó, hogy polgármesternek kit támogatnak.

Molnár Ernő és Kavalecz Tibor elmondta, hogy olyan jelölt mellett tudnak tiszta szívvel kiállni, akinek törekvéseivel ők is egyetértenek. Ennek a mostani jelöltek közül Adamecz Zoltán felel meg. A független civil jelölt pár hete jelentette be a közösségi médiában, hogy elindul polgármesternek, mögötte semmiféle politikai szervezet nem áll.

A Lokálpatrióták tehát Adamecz mögé fognak beállni,

aki hivatalosan ugyan nem lesz a jelöltjük, viszont lehetőségeikhez mérten támogatni fogják a kampányát.

Kavalecz Tibor szerint politikai hatalmi játszmák áldozatai lettek, amikor kikerültek az ellenzéki összefogásból, ugyanakkor nem adják fel, és így is szeretnék érvényesíteni törekvéseiket és jól körülhatárolható programjukat megvalósítani a lakótelepen élők érdekében. Eddig is próbáltak minél jobban részt venni a város közéletében, a közgyűlésben ülve viszont jóval több lakótelepi véleményt, észrevételt tudnának eljuttatni a városvezetés felé.

A lokálpatrióták a lakótelepre fókuszálnakA lokálpatrióták a lakótelepre fókuszálnak

Szeptember 2-át írunk, egy hét múlva lejár a támogató aláírások gyűjtésének határideje és kiderül, hogy mely nevek és szervezetek közül lehet választani az október 13-ai szavazólapon.

A Lokálpatrióták hosszú évek óta kezdeményezői a Virágos Veszprém városszépítő versenynek, amely azt a fő célt tűzte ki maga elé, hogy a veszprémi társasházakat és családi házakat, valamint azok környezetét színes virágokkal díszítsék fel. Ezt a fáradozást pedig különböző díjakkal és oklevelekkel jutalmazzák. Kavalecz Tibor a beszélgetés alatt elmondta, hogy hamarosan zárul a verseny, az ünnepélyes díjátadót szeptember 27-re tervezik. A kezdeményezésről korábban mi is írtunk.

 

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Legyen szivacsváros Veszprém! Legyen szivacsváros Veszprém! Adamecz Zoltán és Gerstmár Ferenc, az Együtt Veszprémért Egyesület két tagja, valamint polgármester- és képviselő-jelöltje azonnali intézkedéseket sürgetnek az utóbbi időben gyakran tapasztalható villámárvizek megoldására. Mindezt az úgynevezett „szivacsváros” koncepció megvalósításával érnék el. tegnap 15:21 Porga Gyula az ATV-n: vannak még célok, amiket el szeretnénk érni Porga Gyula Porga Gyula az ATV-n: vannak még célok, amiket el szeretnénk érni Porga Gyula, Veszprém polgármestere volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának a vendége, ahol a VOKS 2024 rovatban szóba került az is, hogy mi motiválja tizennégy év városvezetői munka után még, reagált a helyi ellenzék kritikáira, valamint arra is, hogy milyen indíttatásból vett részt a Telekom Veszprém szurkolói által szervezett megmozduláson a kudarcos BL-szereplést követően. tegnap 11:19 Ezekre a politikai csatákra lehet számítani Veszprém vármegye többi településén Ezekre a politikai csatákra lehet számítani Veszprém vármegye többi településén Valahol már most eldőlt, hogy nem lesz változás a polgármesteri székben, máshol pedig az, hogy bármi történik az önkormányzati választáson, egészen biztos, hogy új vezetője lesz a településnek. Szétnéztünk Veszprém határán túl, hogy a környező településeken és a vármegye nagyobb városaiban kik és milyen színekben indulnak polgármesternek. 2024. május 21. 14:10 Navracsics Tibor nyilatkozott a Vehírnek a szlovákiai merényletről Navracsics Tibor nyilatkozott a Vehírnek a szlovákiai merényletről Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter portálunknak nyilatkozott a csütörtöki szlovákiai merényletről, amikor az utcán egy politikai aktivista meglőtte Robert Ficó miniszterelnököt. 2024. május 16. 13:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.