Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Szombaton iktatják be hivatalába az új érseket

2019. augusztus 30. 4:07
Ferenc pápa július 12-én nevezte meg dr. Márfi Gyula veszprémi érsek utódját: a főegyházmegye vezetését Udvardy György veszi át. Az új érseket szombaton iktatják be hivatalába, a szertartás előtt ismerkedjünk meg a megye új főpásztorával!

Udvardy György 1960. május 14-én született Balassagyarmaton. Tanulmányait Szécsényben és Esztergomban folytatta, 1985-ben végzett az Esztergomi Hittudományi Főiskolán, ekkor szentelték pappá.

Egyházi szolgálatát ez évben Érsekvadkerten kezdte káplánként, majd ‘88-tól három éven át volt plébános Csitáron. A rendszerváltást követő éveket Rómában töltötte, ahol a Pápai Szalézi Egyetemen teológiai tanulmányokat folytatott ifjúságpasztoráció és hitoktatói specializációval.

(Fotó: Magyar Kurír / Lambert Attila)(Fotó: Magyar Kurír / Lambert Attila)

Magyarországra 1993-ban tért vissza. 1997-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán doktorált, majd 2004-ig a kar levelező tagozatának tanára volt (ebben az időszakban rövid ideig Erzsébetvárosban plébánosként is szolgált), majd az Országos Hitoktatási Bizottság elnökeként tevékenykedett.

2004-ben II. János Pál pápa kinevezte marazanae-i címzetes püspökké és esztergom-budapesti segédpüspökké, 2011-ben XVI. Benedek a Pécsi Egyházmegye élére állította. 2015 óta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke. 2016-ban megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztjét.

A Veszprémi Főegyházmegye élére Márfi Gyula érsek nyugdíjba vonulása miatt nevezte ki Ferenc pápa 2019-ben.

TUDNIVALÓK a beiktatási szertartásról

A szombati szertartásra érkezés 8 órától, a helyek elfoglalása legkésőbb 9:30-ig történik. A Várba és az Óváros térre csak a külön erre az alkalomra kiállított engedéllyel lehet behajtani. A Szentháromság teret gyalogosan is csak az Óváros tér felől lehet megközelíteni.

A Bazilikában csak a papság és a meghívóval rendelkezők tudnak helyet foglalni. A hívek a ferences templomban, valamint két helyen felállított kivetítőkön tudják a szertartást követni. Az egyik kivetítő az Érseki Hivatal előtt, a másik a Vár utca végében, Szent István és Boldog Gizella szobra előtt kerül elhelyezésre. Mindkét kivetítő előtt ülőhelyeket (kb. 400 fő részére) biztosítanak. A résztvevőknek természetesen a szentáldozási lehetőség biztosítva lesz.

A papság a Szaléziánumban öltözik, az intézmény a látogatók előtt aznap és szeptember 1-jén zárva tart. Illemhely a Piarista templom mellett lesz. (Vár utca 14.) Ivóvizet a Katolikus Karitász munkatársai osztanak majd a Szentháromság szobor közelében.

9:30–kor a kivetítőkön keresztül követhetik a megjelentek a templomokban és a téren Udvardy György érsek úr eskütételét és a hitvallás letételét. Ezt követően kezdődik a felkészülés a szentmisére. Az asszisztencia vezetésével 9:55-kor indul a menet az Érseki Palotából a Főszékesegyházba, ahol 10 órakor kezdődik az ünnepi szentmise. A szertartást a Főegyházmegye youtube csatornáján is nyomon követhetik, valamint a BonumTv és a Mária rádió is élőben közvetíti.

vehir.hu
további cikkek
Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi közélet Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. ma 22:50 Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.