Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hivatalosan is elkezdődött a nyári szünet

2019. június 19. 4:00
A napokban az utolsó tanévzárók is lezajlanak a városban, és tényleg elkezdődik a nyári szünet.

Kedd délután a Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája is megrendezte tanévzáró ünnepélyét az intézmény udvarán.

Eveli Péter igazgató elmondta: az iskola eredményes tanévet zárhat, a tavaly megnövelt beiskolázási létszámot idén is sikerült elérni. Az intézmény diákjai számos tanulmányi és sportversenyen kiváló eredményeket értek el, ami méginkább bizonyítja: a Táncsics felívelő pályán van.

Közben az épület is fejlődik: vizesblokkok újultak meg, beülőket alakítottak ki, valamennyi épületet érintően cseréltek nyílászárókat, hűtőket szereztek be a kollégiumi szobákba.

A tanulmányi eredmények is pozitív képet mutatnak. Az iskola tanulóinak 80 százalékka megtartotta vagy javította félévi jegyeit, mindössze 7% szerzett elégtelen bizonyítványt. A felnőttképzésben is kiemelkedő eredményt értek el: bádogos szakon tavaly 22 bizonyítványt adtak ki az országban, ebből 19-et a Táncsicsban végzetteknek.

Az ünnepségen nem csak diákokat jutalmaztak. Borka Sándor Ranolder- és Gizella-díjas művész rajztanár miniszteri kitüntetést vehetett át, Saskőiné Pinke Éva pedig Pro Meritis díjat kapott a polgármestertől.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Praktikus tippek tudatos nyaralóknak – így spórolhatunk okosan a balatoni strandokon életmód Praktikus tippek tudatos nyaralóknak – így spórolhatunk okosan a balatoni strandokon Nincs abban semmi baj, ha valaki gond nélkül kifizeti a belépőt, megveszi a családnak a napi két kör lángost és a part menti SUP-élményt is. A strandlángos, a palacsinta és a vízibicikli igenis részei a balatoni nyár ízének és hangulatának, és akinek belefér, annak jár is a felhőtlen élmény. 2025. június 30. 11:48 Veszélyes darazsak? életmód Veszélyes darazsak? Nyáron a kert a pihenés, a gyerekzsivaj és a baráti grillpartik színtere. Az idillt azonban könnyen megzavarhatja egy-egy hívatlan vendég: a darázs. Ezek a zümmögő rovarok bosszantóak lehetne, és persze veszélyesek is, különösen a gyerekekre, allergiásokra vagy a medenceparti édességfalókra. Ha szeretnéd nyugodtan élvezni a nyarat a kertben, érdemes tudatosan védekezni ellenük. Mutatjuk, hogyan! 2025. június 28. 21:03 Nyárra hangolva: megérkezett a Life&Style új lapszáma Life&Style Nyárra hangolva: megérkezett a Life&Style új lapszáma A nyár az elmélyülés ideje. Lépéseink lassulnak, tudatosabban érzékeljük a világot és ilyenkor gyakrabban tesszük fel magunknak a fontos kérdéseket. A Life&Style friss lapszáma erre a belső ritmusra hangolódik, hiszen olyan embereket mutat be, akik tetteikkel, jelenlétükkel, teljesítményükkel alakítják a világot, mindezt következetesen, a valódi értékek mentén. 2025. május 30. 11:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.