Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A kormány már jövőre 5 milliárd forinttal támogatná az EKF 2023 pályázatot

2019. június 6. 15:03
A magyar kormány már a 2020-as költségvetésben 5 milliárd forintot tervez adni az Európa Kulturális Fővárosa 2023 projekt előkészítésére-mondta Ovádi Péter országgyűlési képviselő a jövő évi költségvetés ismertetése közben csütörtök délután Veszprémben.

Csütörtök délután ismertette a Varga Mihály pénzügyminiszter által kedden beterjesztett 2020-as költségvetési tervezetet Ovádi Péter parlamenti képviselő csütörtök délután Veszprémben.

Mint mondta, a 2020-as költségvetés fókuszában a családvédelmi akcióterv végrehajtása áll.

-Kiemelt célunk a családok támogatása mellett, hogy a magyar gazdaság eredményeit egy lassuló európai gazdasági környezetben is meg tudjuk tartani. Meggyőződésünk, hogy a további gyarapodás legfontosabb előfeltétele a biztonság, ezért a honvédelemmel és a közbiztonsággal kapcsolatos kiadások még nagyobb hangsúlyt kapnak a 2020-as költségvetésben. A migráció számunkra nem lehetőséget, hanem kulturális, gazdasági és közbiztonsági kockázatot jelent- mondta.

Kiemelte, a jövő évben 2228 milliárd forint áll majd rendelkezésre a magyar családok támogatására. 2020-tól elérhető lesz a családvédelmi akcióterv összes intézkedése (babaváró támogatás, csok kedvezményes hitel bővítése, gyermekes családok jelzáloghitelének átvállalása, nagycsaládosok autóvásárlási programja, bölcsődeépítés, négygyermekes anyák személyi jövedelemadó-mentessége, nagyszülői GYED).

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, Veszprém 1-es számú választókerületében is látszik számos pozitív példán keresztül, hogy a kormány családpolitikájának köszönhetően ma már van olyan település, ahol az új bölcsőde és óvoda férőhelyei már bővítésre szorulnak.

Folytatódnak az adócsökkentések

A 2020-as tervekből kiolvasható, a kormány további adók csökkentését tervezi. Ovádi hangsúlyozta, már 2019. július 1-jével csökkennek a munkát terhelő adók (a szociális hozzájárulási adó mértéke 19,5%-ról 17,5%-ra). Továbbá

  • a vállalkozásokat terhelő adók közül a KIVA(kisvállalati adó) kulcsa 2020 január 1-jétől 13%ról 12%-ra csökken. (közel 40 ezer vállalkozást érint, ez mintegy 5 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál).

  • Csökkennek a családok adóterhei is: jövőre minden eddiginél nagyobb összeg, 380 milliárd forint jut a családi adókedvezményre és az első házasok kedvezményére.

  • A kereskedelmi szálláshely szolgáltatás ÁFA szintje a jelenlegi 18%-ról 5%-ra csökken.

-Célunk változatlan, hogy a magyar gazdaság növekedésének üteme legalább 2 százalékponttal haladja meg az európai növekedés átlagát- mondta Ovádi, majd hozzátette: a GDP növekedés üteme várhatóan 2020-ban 4% körül alakul.

Veszprém célkeresztben

Veszprémmel kapcsolatos hír, hogy úgy tűnik, nem csak a városnak és a térségnek fontos az EKF projekt, ugyanis Ovádi elmondása szerint már a 2020-as költségvetésben is tervként jelenik meg 5 milliárd forint elkülönítése az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím viselésével kapcsolatos feladatok támogatására. A tervek szerint ez a szám a következő években tovább nőhet.

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. 2026. február 2. 10:45 Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben közélet Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. 2026. január 22. 12:51 Objektív számok igazolják a veszprémi modellt MCC Objektív számok igazolják a veszprémi modellt Objektív statisztikák és a sajátos veszprémi életérzés találkozott szerda este az Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy nem lokálpatrióta túlzás a térség kiemelkedő teljesítményéről beszélni. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakember beszélgetéséből kirajzolódott, hogyan lett Veszprém vármegye az elmúlt évtizedben az egy főre eső GDP-növekedés országos bajnoka, miért elégedettek a cégek a helyi munkaerővel, és hogyan cáfolják a száraz tények a pesszimista hangokat. 2026. január 22. 9:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.