Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyár VENt, ideje hidratálni

2019. május 4. 4:05
Elolvadt az Antarktisz, mostantól a víz az úr: a 2019-es Veszprémi Egyetemi Napok új diákrektora az AquaVEN csapatának jelöltje, Horváth Ádám, azaz DesztillÁdi lett.

Gelencsér András rektor szerint ez persze nem is történhetett volna máshogy: télre nyár jön, a VENtarktisz uralma után pedig az AquaVENnel csobbanhatunk. A Diákrektori Hivatal azért ennyire nem játszott a jelöltek kezére, a péntek esti hagyományos gálán jól megizzasztották a versenyzőket, mire kihirdették a győztest.

Igaz, ez azért meglehetősen kellemes izzasztás volt, hiszen a a D!RH és a csapatok vicces táncos műsorai mellett a gála elsősorban a díjakról szólt, amelyekkel a zsűri a héten végig hősiesen küzdő VENpolgárokat jutalmazta.

S bár a VEN elsősorban egyetemi rendezvény, az intézmény legalább annyira igyekszik bevonni a várost is, aminek háttértámogatása nélkül valószínűleg nem is lehetne olyan jó buli ez a hét. Az első díjat, a Pro VEN-t éppen ezért Veszprém első embere, Porga Gyula polgármester kapta a rendezvény sikeres megvalósulásában való hozzájárulásért.

Nem maradtak oklevél nélkül az Alkohol Tanszék előadói, a 2013-as diákrektor, Huti vezér, valamint a pac-shh formáció rapperei, Pacher Markus, Gombás Kornél és Polinszky Dávid sem, akik a legfontosabb díjak átadása előtt még egy kicsit emlékeztettek minket, kik is versenyeztek az elmúlt napokban.

A díjak végül a következőképpen alakultak:

  • Aranyhangszál díj a legjobb kortes dalnokoknak: CsVENpiönsz
  • VENnováció díja: AquaVEN
  • Az inverz egyetem legjobb előadójának díja: DzsuVENdzsi
  • Legjobb bevonulásért járó VENindulás díja: AquaVEN
  • Legjobb kocsma díja: CsVENpiönsz
  • CoolVEN díj a legcoolabb csapatnak: tVENties – a srácok ugyanis hálaként azért, hogy egy hétig bulizhatnak, a Tüzér utcai Kozmutza Gyermekotthonnak gyűjtenek ruhákat, játékokat és tartós élelmiszert
  • Legjobb kortes program: DzsuVENdzsi
  • VEN Oscar a legjobb filmért: tVENties

Ezen a ponton hatalmas büszkeség tölti el szerkesztőségünket, a kisfilmet ugyanis kollégánk, Domján Attila készítette. :)

  • VEN Pálma díj a legjobb főműsorért: CsVENpiönsz

Miután tehát minden díj megtalálta gazdáját, a globális felmelegedés elérte a VENtarktiszt, Csrepkimó könnyed nyári kisgatyára cserélte kabátját és önként lemondott a diákrektori címről, majd csatlakozott az örektorok egyre gyarapodó sorához, a győztes is kihirdetett.

A VENpolgárok szavazatai alapján a jubileumi, 5VEN éves Veszprémi Egyetemi Napok diákrektora Horváth Ádám, azaz DesztillÁdi, az AquaVEN csapat jelöltje lett.

Búslakodni senkinek sem kell azért: a leköszönő csapat pingvinjei minden bizonnyal könnyen beolvadnak majd a vizes bandába. A VEN-en szerzett élményeknek és barátoknak köszönhetően, na meg a biobúvár által megígért és tökéletesre fejlesztett boldogság elixírrel hidratálva pedig úgyis mindenki örömmámorban fog úszni.

VEN
Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
Két év után idén újra lesz VEN kultúra Két év után idén újra lesz VEN A Pannon Egyetem nyilvánosságra hozta az idei, a 31. Veszprémi Egyetemi Napok (VEN) dátumát. A hagyományosan kétévente jelentkező fesztivál tavaly pihenőn volt, idén viszont április végén ismét alkonyattól pirkad az egyetem felső kampuszán. 2025. január 7. 9:36 Csőszerelők, pilóták, filmsztárok és alvilági lények masíroztak a belvárosban VEN Csőszerelők, pilóták, filmsztárok és alvilági lények masíroztak a belvárosban Hétfő este elkezdődött a 30. Veszprémi Egyetemi Napok, kedden pedig jelképesen a várost is megkapták a fiatalok pár napig, ami ugyanúgy az évtizedes hagyomány része, mint a felvonulás a belvárosból a felső kampuszhoz. A négy csapat jelmezekben, saját koreográfiával törte meg a keddi monotonitást Veszprémben egy rövid időre. 2023. április 25. 15:48 Az alvilágtól vörös szőnyegen és csatornarendszeren át a felhők fölé is eljuthatunk az idei VEN-en VEN Az alvilágtól vörös szőnyegen és csatornarendszeren át a felhők fölé is eljuthatunk az idei VEN-en Az ország legrégebbi egyetemi fesztiválja kezdődik el hétfőn Veszprémben, fennállása óta immáron harmincadik alkalommal. A VEN-en nincsenek titulusok, azaz a hallgatók és oktatók is egyszerűen csak egyetemi polgárok lesznek, akik között kötelező a tegeződés. Ez csak az egyik olyan hagyományos elem a VEN-en, ami túlélte már az egyetem névváltását, karok és képzések átalakulását, 1969 óta pedig változatlanul erősíti a városi rendezvények sorát. A jubileumi esemény beharangozó sajtótájékoztatóját csütörtök reggel tartották az egyetemen, ahol egy pilóta, egy pokoli teremtmény, egy hollywoodi színésznő és Super Mario is megjelent. 2023. április 20. 15:41 Az EFOTT-ra készülve szerveztek játékos napot az egyetemen Az EFOTT-ra készülve szerveztek játékos napot az egyetemen Pecsétgyűjtő játékot szerveztek szerdán a Pannon Egyetemen az EFOTT-tal karöltve abból az alkalomból, hogy az országos fesztiválnak és találkozónak idén nyáron a veszprémi egyetem lesz a házigazdája. 2023. április 6. 13:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.