A mostanában divatos mindfulness kifejezés a tudatos jelenlétet, a jelenre összpontosítást takarja. Módszerét tekintve egyfajta meditáció, amikor a múlt hibáit és a jövő kihívásait elfeledve a jelen megélésére összpontosítunk. Vannak olyan meditációs módszerek, amikkel ez a cél hatékonyan elérhető: például azok, amelyek során a testünk működésére összpontosítunk, a légzésünkre vagy éppen a szívverésünkre figyelünk. Itt csak a jelen számít: mindig az aktuális szívdobbanás, az aktuális lélegzetvétel tart minket életben, ebben a pillanatban nem megyünk semmire a szerveink múltbeli és jövőbeli munkájával.
A futás sok tekintetben segít a jelenre összpontosítani, különösen ha nem hallgatunk közben zenét, hanem inkább a helyes légzésre, a pulzusunk kordában tartására koncentrálunk. Egy meredek emelkedőn csak az éppen leküzdendő akadály számít, amikor pedig a hegyről lefelé futunk, az oda vezető küzdelmes méterek már csak az elménkben léteznek, a testünk már a könnyed ereszkedést éli meg.
A futás felnagyítja a jelent: intenzívebbé teszi a légzést és a pulzust, könnyebben átérezhetővé teszi, hogyan reagál a testünk az adott pillanatban. Ha a pillanat teljes megélésére összpontosítunk – igen, a futás közben tapasztalható fáradtságra és fájdalomra is – akkor ki tudjuk zárni a stresszt, a hétköznapi problémákat. Ez az elmétől épp olyan fegyelmet igényel, mint a mozgás a testtől, viszont az edés végére nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is felfrissülve térhetünk haza.
