Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Két hét múlva indul az új helyi járatos közlekedés

2018. december 14. 12:06
Szombaton újra tárgyalta a Közgyűlés a témát. Új ügyvezetőt neveztek ki a V-Busz élére, elfogadták a cég 2019-es üzleti tervét. Végre megmutatjuk a járatok új útvonalait és a járatsűrűségeket is!

Alig több mint két hét múlva lejár a városnak az ÉNYKK-val kötött szerződése, január elsejétől már az új, önkormányzati tulajdonú V-Busz Kft. működteti a helyi járatos közlekedést.

Az elmúlt fél évben Mihálszky Gábor vezette a céget, ő készítette elő a váltást, a jövőben azonban kevesebb feladatot vállalna. Az ügyvezető igazgató és a polgármester között folyamatos egyeztetések zajlottak az elmúlt fél évben a teljes közszolgáltatási ágazatot érintő átfogó átalakítási folyamattal kapcsolatban. Az egyeztetések alapján az utóbbi időben megnövekedett ügyvezetői feladatokra tekintettel új ügyvezető megbízása vált szükségessé annak érdekében, hogy Mihálszky Gábor az átszervezések szakmai feladataival tudjon foglalkozni, és mentesülhessen az adminisztratív feladatok alól. Ennek megfelelően Mihálszky december 31-i hatállyal lemondott az ügyvezetői tisztségéről és 2019. január 1. napjától a szakmai igazgatói feladatokat látja el. Az ügyvezetői feladatokkal Pálinkás Norbertet bízta meg szombaton a Közgyűlés.

A Közgyűlés elé terjesztették a V-Busz 2019-es üzleti tervét is. Eszerint a társaság 2019-es főszáma 1,732 milliárd forint lesz. Költségei között – mások mellett – 284,6 millió forint anyagköltség (ebből 261,5 millió üzemanyag), 798,7 millió forint igénybe vett szolgáltatás (ebből a buszok karbantartása 701,4 millió), 501 millió forint bérköltség is szerepel. A társaság tervezett bevételei közül a legnagyobb tételt, 835,1 millió forintot az önkormányzat biztosít majd, de számítanak 625,5 millió forint menetdíj-bevételre, 167,1 millió forint szociálpolitikai menetdíj támogatásra, 29,5 millió forint állami támogatásra és 13,6 millió forint pótdíj bevételre is.

Döntés született az új menetrendről is: a járatok útvonalait, illetve a menetsűrűséget cikkünk végén megtalálják (az egyes megállókra vonatkozó pontos indulási időpontokat hamarosan elhelyezik a megállókban). Ha a térképre és a táblázatra kattint, nagyobb méretben is letöltheti őket.

vehir.hu
további cikkek
Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert A márciusi közgyűlésen került pecsét arra a hivatalos döntésre, ami lehetővé teszi, hogy az EKF sikerprojektje, a Gyárkert idén is folytatódjon, sőt egészen 2026-ig a város kiemelt fesztiváljai közé tartozzon. A közgyűlés erről szóló szavazásán viszont meglepő módon nem voltak egységesek a kérdésben a fideszes és ellenzéki képviselők. 2024. április 5. 14:25 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. 2024. március 28. 15:09 További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője közgyűlés További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője Több Veszprémet érintő téma kapcsán is részletesen kifejtette a véleményét Kovács Rajmund, a Reformerek politikai párt önkormányzati képviselője, aki néhány közgyűlési döntést maga is támogatott, pár esetben viszont fenntartásokat fogalmazott meg. 2024. március 7. 8:44 Költséget vetettek, kenyeret törtek közgyűlés Költséget vetettek, kenyeret törtek A ciklus vége előtt néhány hónappal alakult át az ellenzéki térfél; elfogadták a költségvetést; újabb kedvezményekkel bővült a Veszprém kártya. Összefoglalónk a februári közgyűlésről. 2024. február 29. 22:26

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.