Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
7°C

Hetvenéves az Ipari

2018. október 12. 4:00
Hetvenedik tanévét ünnepli az Ipari Szakközépiskola. Az intézmény hetven programmal készül, aminek csúcspontja a jubileumi hét lesz márciusban.

A hetven rendezvény között szerepelnek olyanok is, amiket minden tanévben megrendeznek, idén azonban ezeken is hangsúlyos lesz a jubileum – például az osztálydekorációs verseny tematikáját is ehhez igazítják majd – vázolta a terveket csütörtöki sajtótájékoztatóján Irányi László igazgató.

Az első végzősök tablójaAz első végzősök tablója

Az ünnepségsorozat márciusban a jubileumi héten csúcsosodik majd ki. Március 19-én második alkalommal rendezik meg az Ipari Napját, amikor az iskolai egykori tanulóit várják vissza egy baráti hangulatú délutánra – és a tavaly megkezdett hagyományt folytatva újabb tantermeket neveznek majd el egykori jeles pedagógusokról. De ez a hét a jelenlegi diákok számára is különleges lesz: délelőttönként projektnap, tanulók által megtartott tanórák, diáknap töri meg a tanév rutinját – a hét csúcspontja pedig egy ünnepi gála lesz, ahol jelenlegi és egykori tanulók egyaránt megvillanthatják tehetségüket.

Irányi LászlóIrányi László

Ahogy tíz évvel ezelőtt, a hetvenedik évben is évkönyvet ad ki az iskola. Ezúttal azonban nem az 1949 óta eltelt évek statisztikáit és történeteit találhatjuk meg a kötet lapjain: egykori diákok visszaemlékezéseivel töltenék meg az oldalakat – ezeket az iskola ismert elérhetőségein keresztül lehet eljuttatni az igazgatóhoz.

A programok a következő napokban és hetekben is zajlanak: október végén, november elején többek között éjszakai focival, a hagyományos Radnóti emlékmenettel, iskolai szavalóversennyel folytatódik a jubileumi tanév.

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.