– Vagy tizenöt éve jelent meg utoljára, azt utolsó, hetedik számot még Bakcsi András adta ki az egykori Hemoban, aztán úgy tűnt, megszűnik. Gyakorlatilag a sírból hoztuk vissza – meséli Molnár Sándor, az Arany Elefántyuk Társaság kuratóriumi elnöke az Utas és holdvilág Antikvárium teraszán. Előttünk A/5-ös, piros vignettás, kék színű iskolai füzet, olyan, amibe még a szüleink is írták a házijukat. Csak ebben épp nem matekpéldák vannak, hanem kézzel írott vagy klasszikus írógépen gépelt versek – Széki Patka Lászlótól, Botár Attilától, Kovács József Hontalantól, Szokoly Tamástól, meg csupa tehetséges fiataltól.
– Az Arany Elefántyuk Társasággal mindig is azt szerettük volna elérni, hogy egy kicsit felpezsdítsük Veszprém kulturális életét, noha olyan sokat nem kell pezsdíteni rajta, de minden kis lépés számít. A díjazottaink, a társaság tagjai is mind olyan személyek, akik hozzátettek valamit Veszprémhez, ezért úgy gondoltuk, újra megjelentetjük az Irkát, hogy ezzel is gazdagítsuk a város kultúráját.
A kiadvány annak idején legendás volt: először 1975. április 15-én, továbbgondolt költészet napi meghívóként jelent meg. Az ötlet egy kicsit álmos, télvégi vasárnap reggel született meg hozzá, amikor három jó barát, Botár Attila, Fenyvesi Ferenc és Kovács József összeültek átgondolni, milyen meghívótervvel álljanak elő a költészet napjára. Tanakodtak, közben persze legurult pár sör, előjöttek a régi, lapkiadásról szőtt álmok is, de az hamvába holt ötlet volt akkor, ellenben mi lenne, ha elkészülne egy olyan kis kézirathasonmás, mint az Új Írásban? Egy kis füzetecske, ami épp úgy fest, mint amibe a nagy költők írják verseiket. Weöres meg Nagy László, csak itt veszprémi arcokkal. A címe: Veszprémi Irka. Kilenc szerző, Balogh Elemér, Bárdossy Pál, Botár Attila, Kovács József, Mojzer Ferenc, Patka László, Péntek Imre, Sarusi Mihály, Szokoly Tamás, bevezető Csoóri Sándortól, kiadta a Dimitrov és a Moziróta. Még hat szám követte, aztán csak a nagy csend.
Majd jött az Arany Elefántyuk Társaság, és feltámasztotta. 8. szám, készült 500 példányban.
– A régi nagy mamelukok ebben is helyet kaptak, olyanok is, akik már nincsenek köztünk, mint Széki Patka, Kovács József vagy Szokoly. Akiktől tudtunk, lehetőség szerint kézírásos művet kértünk – meséli Sándor. – Emellett volt egy másik küldetésünk is, hogy a fiatalok is lehetőséget adjunk, hogy ők is bekerülhessenek. A két szerkesztőnk, Botár Attila és Brassai Zoltán személyesen látogattak el a Lovassy László Gimnáziumba, hogy fiatal és tehetséges, verset szerető szerzők műveiből válogassanak. De szerepelnek benne Éltető Erzsébet vagy Bodó Gergő slammer költeménye is – neki például még soha nem jelent meg verse, az, hogy egy ilyen társaságban szerepel, szerintem nagy inspirációt adhat.
Nálam mindig vannak slam poetry estek, és mindig olyan jól eső érzés látni, amikor 17-18 éves fiatalok, akik mellett talán elmennénk az utcán, mert azt gondoljuk róluk, hogy szakadtak és biztosan drogoznak, kiállnak ide a pódiumra és gyönyörűen verselnek. Nem csak a kábítószerről és a hülyeségekről szól ezeknek a fiataloknak az élete: az írott szóra, a nyomtatott könyvre is nagy hangsúlyt fektetnek, őket érintő, komoly dolgokról írnak. Ezt nekünk mindenképpen támogatnunk kell – vallja Sándor.
Ennek fejében szeptemberben egy bemutatót is szerveznek, ahol az élő szerzők felolvashatják műveiket. Közben pedig terjesztik az ingyenes kiadványt: főleg középiskolákba visznek belőlük egy-egy pakknyit, hogy ott aztán bárki szabadon olvashassa őket. Legfőképp pedig éltetik a hagyományt: terveik szerint lesz folytatás, 9. szám is, újabb nagy elődökkel és friss fuvallatot hozó fiatalokkal.
