Az egyetem és a város nevében Gelencsér András rektor és Brányi Mária polgármester, valamint László Tibor Zoltán környezetvédelemért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a kétnapos, csütörtökön és pénteken zajló konferencia résztvevőit, rövid történelmi sétára is invitálva a jelenlévőket a társaság és Veszprém környezettudományos életének felidézésével.
László Tibor Zoltán
Az 1925-ben alapított Magyar Meteorológiai Társaság tagjai utoljára 1962-ben jártak itt kétévente megrendezett vándorgyűlésük alkalmával, akik akkor még csak Bolgár Mihály és Cholnoky Jenő munkásságán nyomait tapasztalhatták a témában. Azóta sokat változott a világ. Míg a tudományos kutatás megkomolyodott a városban – az MTA-val együttműködő Környezettudományi Intézet működik az egyetemen, a légi vezetésnek köszönhetően az ország egyik legkorszerűbb meteorológiai bázisa kapott itt helyet –, az időjárás mondhatni megbolondult: egyre szeszélyesebb és hóbortosabb, aminek leginkább a mezőgazdaság issza meg a levét.
Brányi Mária
Már amennyiben van mit „meginni”, ha kevésbé képletesek akarunk lenni, a jelenlegi hidrológiai változások fejében ugyanis nem áll túl jól a szénánk. Számítások szerint 6-7 év múlva akár a világ egyharmada vízhiánnyal küzdhet, s bármennyire is úgy tűnik, hogy ez itt minket a Kárpát-medencében nem igen érint, a helyzet az, hogy a globális hatásokat nem lehet kikerülni, a víz pedig olyasmi, ami mindent összeköt, és amelynek változásai mindenre kihatnak, többek között a klímára is. Szóval amikor meteorológiáról beszélünk, nem csupán arról van szó, hogy süt-e nap, szakad-e az eső vagy épp július közepén is csak 20 fokban didergünk, hanem arról is, hogy éppen milyen hidrológiai változások zajlanak – ahogy arra például Szöllősi-Nagy András nyitóelőadása is rámutatott.
Gelencsér András ugyancsak előadott
A Föld klímája persze 3,7 milliárd éve változik, csakhogy az utóbbi időben mintha nagyobb sebességre kapcsolt volna a változás és a hidrológiai ciklus is felgyorsult volna. Ez nem lenne túl jó hír, mert a környezetünk a vízkészlet pici változására is nagyon érzékenyen reagál, egyre több szélsőségesebb helyzetet teremtve. Márpedig a tapasztalatok kevésbé az ellenkezőjét mutatják: a 20. század természeti katasztrófáinak 80%-át a víz okozta, az ún. 100 éves árvizek szinte 20 évente beköszöntenek, egyre több a cunami, miközben az esőerdők csökkenése és a kihaló fajok száma exponenciálisan nő, az emberiség pedig lassan eléri azt a 4000 km³-es vízfelhasználási határt, aminek átlépése irreverzibilis folyamatok elindításához vezet.
Egyértelműen egy új geológiai korba, az antropocén korába léptünk, ahol a régi matematikai statisztikai modellekkel már nem számolhatunk. Pozitívum, hogy a technológia és a tudomány fejlődött az utóbbi évtizedekben, egyre komolyabb árvíz-előrejelző rendszerünk van, képesek vagyunk a Föld vízkészletének modellezésére, a szatellittechnológia is javul, fontos lenne azonban további nemzeti kutatási programokat is indítani, hogy megoldást találjunk arra, miként lehetne valamit tenni az amúgy sem túl tetemes mennyiségnek számító felszíni vízkészletünk fogyása ellen.
Hiába csak szcenárióink vannak ugyanis azt illetően, milyen következményekkel járhatnak a természeti változások, amelyek nem kőbe vésettek, túl sok optimizmusra azért nem akadnak okot a mostani időjárási körülmények.
