Klímaváltozás mindig is volt, és mindig is lesz: a Föld éghajlata folyamatos mozgásban van. A probléma az, hogy a természetes folyamatokba az emberi tevékenység is belepiszkál, aminek előbb-utóbb (és a tudomány jelenlegi állása szerint inkább előbb, mint utóbb) katasztrofális következményei lesznek.
Eredetileg az egész Bakony összefüggő erdőség volt
De mikor és hogyan kezdtünk el túl nagy tétben játszani? Erre a kérdésre keresi a választ az a vándorkiállítás, amit év végéig látogathat a veszprémi közönség. Aki ez alapján arra számít, hogy az első ipari forradalom korának füstokádó gépeit láthatja majd, azt valószínűleg meglepik a második emeleti kiállítótérben elhelyezett kőbalták és egyéb őskori eszközök.
Az ember környezetpusztító beavatkozása ugyanis az újkőkorszakban, az úgynevezett neolit forradalom idején kezdődött, amikor a gyűjtögető-vadászó életmódról áttértünk az állattartásra és a földművelésre. Ezekhez pedig helyre (és építőanyagra) volt szükség, amit az erdőtől vettünk el.
Nem kell messzire mennünk, hogy ennek a hatásait észrevegyük. Megnyitó beszédében dr. Sonnevend Imre erdőmérnök szűkebb környezetünk átalakulásáról, pusztulásáról beszélt. Mint arra felhívta a figyelmet, természetes állapotában a Bakony egy összefüggő erdőség volt, melyben szigetekként bújtak meg a falvak. Nehéz elképzelni, hogy egykor a hajmáskéri lőtér kopasz pusztaságát is őserdő borította, ahogy nagyjából az egész megyét.
Az Árpádok idejében a Bakony még elsősorban vadászterület volt, a XV. századra azonban már kétszáz település létezett az egykori rengetegben, amit a török időszak töménytelen mennyiségű fát igénylő várépítései még tovább ritkítottak. Az erdők mértéktelen kizsákmányolásának az 1879-ben meghozott első igazi erdőtörvény vetett véget, a XX. század faültetései valamennyit javítottak a helyzeten, de a Bakony eredeti erdőségét már nem sikerült helyreállítani.
A lőtér kopár pusztasága pár száz éve még őserdő volt
És nem is valószínű, hogy ez sikerülhet. A vándorkiállítás szervezője, dr. Antoni Judit régész, néprajzkutató rámutatott: az erdő nem csupán sok fa egymás mellett. Az erdő egy bonyolult, összetett ökoszisztéma, amiben ugyanolyan fontos szerepe van a legkisebb egysejtű élőlénynek, mint a legnagyobb, több száz éves fáknak – ennek az életközösségnek a kialakulásához azonban idő kell, mintegy tízezer év. Azzal, ahogy most az erdőinket kezeljük: hogy a fákra alapanyagként és nem élőlényként tekintünk, hogy nem hagyjuk felnőni, hanem már „gyerekkorban” kivágjuk őket, azzal elvesszük a lehetőséget, hogy újra erdők, életközösségek alakuljanak ki. Nem marad más, csak az elsivatagosodott táj.
