Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 9. Gergely
Veszprém
13°C
2024. május 9. Gergely
Veszprém
13°C

Gyermeknap a Kolostorok és Kertekben

2018. május 24. 12:00
Negyedszer rendeznek gyereknapot a Séd-völgyben vasárnap.

Szabó Péter, a Kolostorok és Kertek ügyvezető igazgatója elmondta: a cél, hogy felhívják a figyelmet a gyermekek fontosságára, a velük való törődésre, és az életkörülményeik javítására. 1931 óta rendezik meg Magyarországon a gyermeknapot, amelyre akkor még egy egész hetet szántak. 1950 óta vált egynapos rendezvénnyé, amely minden május utolsó vasárnapjára esik.

Idén kibővített gyermeknapot tartanak, ahol lesz futóverseny, amelynek az a célja, hogy minden résztvevőt megmozgasson, gyermekektől a felnőttekig. A program elég széles: csónakozás, íjászat, kézműves foglalkozások, légvárak, arcfestés, pónilovaglás, gyemekjátékok, büféstrand várja a látogatókat.

Bóka Bence, a Polgári Csapat Egyesület nevében elmondta, a Kolostorok és Kertek rendezvényterület kiváló helyszín a gyermekeknek, hogy zöldövezetben önfeledten kikapcsolódhassanak. Igyekeztek olyan programokat kialakítani, amelyek megmozgatják a család minden tagját.

A szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy a Kolostorok és Kertek parkolójának kapacitása véges, ezért arra kéri a veszprémieket, hogy ne jöjjenek le a kapuig autóval, inkább sétáljanak a parkig, ha megoldható.

Részletes program

Tokos Bianka
Domján Attila
további cikkek
Töltsük fel játékokkal a játszótéri homokozókat! Töltsük fel játékokkal a játszótéri homokozókat! Ismét megszervezi gyereknapi akcióját a Híd a Városért képviselőcsoportja: idén is várják a veszprémiektől azokat a használt, de még jó állapotban lévő játékokat, amelyeket gyereknap alkalmából a város játszóterein helyeznek majd el. 2024. április 24. 8:12 ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ A perinatális veszteséget, azaz egy csecsemő, vagy magzat elvesztését feldolgozó színházi darab érkezik Veszprémbe április 6-án. A lélek legmélyebb szintjeire is ható előadásnak nem csak az a célja, hogy segítsen az érintett pároknak a tragédia feldolgozásában, a környezetüknek is szolgál tabudöntögető útmutatóval. Cikkünkben a rendező, a színészek és pszichológusok és szakemberek is beszélnek a témáról. 2024. március 21. 8:42 Bölcsődével gazdagodott Csetény Bölcsődével gazdagodott Csetény A kedden átadott Tipegő Csicsergő Bölcsőde két csoportban összesen 24 kisgyerek fogadására alkalmas. 2023. november 8. 10:44 Csok Plusz néven új otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Csok Plusz néven új otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Új, az első közös otthon megvételére, nagyobb otthonba költözésre és lakásbővítésre is felhasználható otthonteremtési támogatást indít a családoknak a kormány Csok Plusz néven  - jelentette be a kulturális és innovációs miniszter. 2023. október 26. 8:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.