Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gizella királyné üzenete ezer év után is érvényes

2018. május 12. 7:00
A Gizella-díjakat Süle Zsolt, a Táncsics iskola építész munkaközössége és a Rulett Együttes vehette át.

A Gizella-napok szombati gáláján Zoób Katti divattervező mondott ünnepi beszédet. Egy közel 25 éves kabátot hozott magával: a bőrdzseki élete első párizsi bemutatójáról való, azt a koronázási palást motívumaival díszítette. Elmondta: Erzsébet királyné emlékévében vett részt a párizsi rendezvényen, amelyre az első magyar királyné tervezte motívumokkal díszített ruhát vitte.

Zoób KattiZoób Katti

„Akkor, húsz éve fogalmazódott meg bennem, hogy nőként, kézműves emberként olyan kulturális üzeneteket kell közvetítenem, ami megszólítja a mai nőket, lányokat.”

Hozzátette: arról kell beszélni, hogy mit tud ma a divat, mi értelme a divatnak? Hogy az üzeneteinkből mi marad a jövőnek, a divatra érzékeny fiatalok mit visznek tovább az unokáinknak, az mind rajtunk múlik. Nekünk fontos a hagyományainkat úgy ápolni és megfogalmazni, hogy az vonzó legyen a következő generációknak.

Ebben Gizella királyné csodálatos médium, hiszen bár egy másik nép szülötte, egy bajor lány, aki mégis: eljött Magyarországra, tudott a magyarok királynéje lenni, a magyar kereszténység ikonikus alakjává válni, akinek ezer év után is van mondanivalója, olyan üzenete, amit érdemes továbbvinnünk.

A Gizella-díjakat Süle Zsolt, a Táncsics iskola építész munkaközössége és a Rulett Együttes vehette át Porga Gyula polgármestertől.

Süle ZsoltSüle Zsolt

Süle Zsolt a veszprémi zenei élet meghatározó személyisége, kiváló zeneszerző, hiteles előadó. 14 éves volt, amikor első, STORY nevű zenekarát megalapította. Példaképe, Phil Collins példájára kezdett énekelni, később a dalszövegírás területén is maradandót alkotott. SANSZ nevű zenekarával részt vett a KI- MIT- TUD- on is. A veszprémi nagyközönség az LGT Emlékzenekar formációval rendszeresen találkozhatott a különböző városi programokon, rendezvényeken. A Pannon Várszínházban kísérőzenekarként szerepeltek, így Zsolt visszatérhetett a színház világába, abba a közegbe, amit a zenélés mellett oly nagyon kedvelt. Az ÉSTE formációval az ország határain kívülre is elvitte a város hírnevét. „Zöld a május” című saját szerzeményével bejutott a Dal 2018 Eurovíziós nemzeti dalválasztó válogatójába, ahol a zsűri és a nézők szavazatai alapján holtversenyben első helyen jutott tovább az elődöntőbe. Egészen a döntőig menetelt.

A Táncsics építész munkaközösségeA Táncsics építész munkaközössége

A 135 éves Táncsics Mihály középiskola képzési profiljában kezdettől fogva szerepel az építőipari oktatás. Az építész munkaközösség az elmúlt évtizedeket számba véve jelen volt a város szépülésének számos kilométerkövénél. Felújítások, állagmegóvások, renoválások és rekonstrukciók hosszú sora fémjelzi munkájukat. Szellemi alkotómunkájukat publikált tankönyvek is dicsérik. 1997-ben a közösség tette nemzetközivé szervező házigazdaként az Építész Diákkonferenciát, melynek versenyein és pályázatain évről évre dobogós helyezést érnek el a munkaközösség által felkészített tanítványok. A 2017-ben Veszprémben megszervezett XXIII. nemzetközi konferencia profizmusa és színvonala nagyban hozzájárult az iskola és a város ismertségének, elismertségének növeléséhez. A nyolc tagot számláló munkaközösséget építészmérnök, építőmérnök, szakmérnök, festőművész, magasépítési üzemmérnök és műszaki szakoktató végzettséggel is rendelkező tanárok alkotják.

Rulett zenekarRulett zenekar

2017-ben ünnepelte 45 éves fennállását a veszprémi Rulett Együttes. A zenekar repertoárjában az elmúlt 50 év könnyűzenei műfajainak és stílusainak közkedvelt, népszerű darabjai szerepelnek. Kitartó munkájuknak és szorgalmuknak köszönhetően Veszprémben nincs még egy olyan zenekar, amely ennyire hosszú múltra tekinthet vissza. Legfőbb jellemzőjük a szakmai színvonal, kiváló hangszertudás és improvizációs készség. A dinamikus előadásmód, kiforrott színpadkép, az egymásra és a közönségre való odafigyelés, a zene szeretete egyaránt hozzájárul a zenekar töretlen sikeréhez. Fontos számukra, hogy Veszprém jelentős kulturális eseményein részt vegyenek. A városon kívül is rendszeresen koncerteznek, külföldön, testvérvárosi rendezvényeken is képviselik Veszprémet. Az hattagú zenekar amatőr a szó jó értelmében, ahol a tagok zeneileg képzettek, professzionális szinten játszanak.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. ma 11:49 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. tegnap 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.