Néhány hónappal ezelőtt többen is megosztották azt a videót, amelyen egy Oliver KIMA néven regisztrált srác összevágta az Instagram legnépszerűbb utazós hashtagjei alatt futó turistafotókat, ami tökéletesen megmutatta, mennyire egy kaptafára készül minden fénykép.
Hasonló felfedezéssel bárki találkozhat: mióta például néhány hete a Füvészkertben kirándultam, a képmegosztó oldalon görgetve folyamatosan a botanikus kertben készült fotókba botlom, mintha hirtelen mindenki rájött volna, mennyire klassz A Pál utcai fiúk egyik ikonikus helyszíne. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én magam is épp az oldalon bukkantam rá lenyűgöző pálmaházaira és kaktuszokkal tömött tereire, mégis egy picit kiábrándító, mennyire uniformizálttá válnak a rajongásunk tárgyai.
Botanikus kertbe menni most a világ egyik legmenőbb dolga /Fotó: A taste of Koko
A jelenség ugyanis nem korlátozódik csupán a tömegturizmusra, ma már az életünk számos színterén észrevehető a sablonok másolása: ugyanazokat a dolgokat szeretjük, ugyanazokra a helyekre utazunk, ugyanazt viseljük és valahogy ugyanazon a módon vagyunk mind rettentő egyediek.
Merthogy a helyzet iróniája az, hogy mindez épp az egyediségre törekvésből indult ki. Átlagosnak lenni sosem volt menő, nagyjából a 2010-es évekre viszont az is eldőlt, hogy az igazán jó arcok kilógnak a sorból. A legújabb generációk példaképeivé az outsiderek váltak, az énmárkázás és a self-branding korában pedig a karrier-tanácsadók legjobb tippje is az lett, hogy légy más.
Csakhogy miközben a nonkonformizmus, a járatlan utak keresése, az önkifejezés és a kreativitás szépen saját piacot épített ki magának, elfelejtettük, hogy kívülállónak lenni és szembe menni az árral nem azt jelenti, hogy irodai ügyintéző helyett világjáró fotósok, írók vagy éppen jógaoktatók leszünk, a legújabb szuperhősökről szóló blockbusterek helyett Ponyvaregényt és Humphrey Bogart filmeket nézünk, bakelitlemezt hallgatunk és ódákat zengünk a vidék bájáról.
Fotó: adilmusa.com
Rendhagyónak lenni ma valójában egy trend részét képezi, és erre a legjobb példát a közösségi oldalak szolgáltatják, amelyek révén ráadásul két perc alatt lesz bármilyen szubkultúrából mainstream: miközben mindenki egyedi és különleges hópehely akar lenni, mindent ugyanúgy csinálunk, mint mások, csak adott esetben ehhez még esetleg egy kis sznobizmus is társul.
Hiszen igazi kívülállónak lenni lelkileg sokszor meglehetősen fájdalmas, a csoporthoz tartozás azonban – ami az ugyanazon vagy nagyon hasonló séma szerinti rajongás mögött húzódik meg – természetes emberi vágyunk, és az Instagram népszerű egyenfotói és a rájuk kapott lájkok épp ezt az érzetet adják meg nekünk. Baj ezzel nincs is feltétlenül, a gond ott kezdődik, ha az online személyiségünk nincs összhangban azzal, akik valójában vagyunk és csupán az aktuális divathullámnak felülve akarunk megfelelni a világnak. Ha csak azért látogatunk meg egy helyet, vagy olvasunk el egy adott könyvet, mert tudjuk róla, hogy jól néz ki majd a fotókon és most épp menőnek számít.
Szóval nem kell rögtön lemondani arról, hogy képeket posztoljunk egy hosszan kitartott jóga pózról, csak épp azért tegyük, mert önmagában jól érezzük magunkat tőle.
