Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nyomtatott szemüveggel a jobb látásért

2018. március 7. 3:00
Bemutatta az egyénre szabott, 3D nyomtatási technológiával készült Yuniku szemüveget a Szemeszter Optika szerdán. A technológia előnye, hogy nemcsak a lencsét, de a keretet is a vásárló igényeihez igazítják.

– A Szemeszter Optika működésének három fő pillére a magas szakmai színvonal, a társadalmi felelősségvállalás és az innováció. A Yuniku szemüvegek is az innováció miatt különlegesek – mutatott rá Naményi Miklós, a Szemeszter Optika tulajdonosa.

Naményi MiklósNaményi Miklós

Az innováció jelentőségét méltatta a bemutatón Ovádi Péter önkormányzati képviselő is, aki rámutatott: Veszprémben a Pannon Egyetem élen jár ezen a téren kutatásaival, de az önkormányzat sem akar lemaradni, éppen ezért a Modern Városok programon belül egy tudáspark létrehozását tervezik, amely a kutatás-fejlesztés központja lenne a városon belül.

Ovádi PéterOvádi Péter

Ha már felszólalt, a képviselőt rögtön a 3D szkenner készülék elé is állították, hogy rajta mutassák be a rendszer működését.

Mint azt Bácskai László, a Hoya magyarországi vezetője elmondta, a Yuniku nemcsak technológiai, hanem szemléletváltást is jelent. Feltalálói abból indultak ki, hogy a szemüveget egységként kell kezelni: nemcsak a lencsét kell a lehető legjobban a vásárló szükségleteihez igazítani, hanem épp ilyen fontos a keret testreszabása is.

Éppen ezért a vásárló arcáról néhány másodperc alatt nagy felbontású 3D számítógépes modellt készítenek, hogy aztán a rendszer tized milliméteres pontossággal az arc formájához igazítsa a leendő keretet. Mindeközben figyelembe veszi a vásárló szokásait is: mint például hogy állandóan viseli-e a szemüveget, vagy csak munkához, olvasáshoz; vagy éppen milyen fényviszonyok mellett használja majd. Minden keret egyedi, tulajdonosához leginkább illő formájú.

Bácskai LászlóBácskai László

Miután a számítógépes rendszerben véglegesítették a megrendelést, a kereteket 3D nyomtatás technológiával állítják elő Belgiumban. A lencséket Magyarországon, Mátészalkán gyártják le és helyezik bele a keretbe. A Hoya ipari 3D nyomtatóit ugyanakkor nem érdemes az otthonra megvásárolható készülékekhez hasonlítani, azokkal ellentétben ugyanis a Belgiumban működtetett gépek olyan műanyagot állítanak elő, amiből például nagy terhelésnek kitett csípőprotéziseket is készítenek, így a keretek tartóssága garantált.

A Hoya új technológiájához Európában egyelőre mindössze háromszáz üzletben férhetnek hozzá a vásárlók, ezek egyike a veszprémi Szemeszter Optika.


KAPCSOLÓDÓ CIKK AZ ECOPORTON:

Ecoport - YUNIKU - Tökéletes szemüveg a tökéletes látásért

Meg fog lepődni. A YUNIKU fontosnak tartja, hogy szolgáltatása elérhető legyen azok számára, akik felismerték, hogy a látás mekkora kincs. Akik tisztában vannak azzal, hogy lehet valami igazán kényelmes és divatos úgy, hogy közben komoly segítséget jelent érzékszervi hiányosságaink kezelésének szempontjából.

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint
további cikkek
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. 2026. február 2. 10:45 Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. 2026. február 1. 9:09 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.