A március 18-ig nyitva tartó kiállításon összesen 14 diplomamunka látható hat idén és hat tavaly végzett restaurátortól. A régészeti különlegességek az ország legkülönbözőbb gyűjteményeiből érkeztek, s mindegyik igazán rendkívüli: a fiatal iparművészek olykor szilánkjaikból támasztottál fel a megmentett kincseket – fogalmazott S dr. Perémi Ágota, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója, a tárlat megnyitója.
Az igazgató asszony a megnyitón a tárgyak ismertetése mellett rövid betekintést is nyújtott a restaurátor képzés hátterébe. A Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékén belül képző- és iparművészeti restaurátor specializációkra különül el a képzés. Míg előbbi keretében festmény, fa- és kőszobrász restaurátorok tanulnak, utóbbin belül szilikát, fém-ötvös, papír-bőr, textil-bőr és fa-bútor területen lehet specializálódni. Mindkét specializáció esetében közös azonban, hogy a hallgatók minden anyagról tanulnak, hiszen a gyakorlatban a legtöbb tárgy rendkívül összetett és nagy odafigyelést igényel.
Éppen ezért a hallgatók már a negyedik évben elkezdik kutatni a diplomamunkájuk alapjául szolgáló tárgyakat, melyeken aztán egy évig dolgoznak. A műkincseknek szigorú követelményeknek kell megfelelniük: tartalmazniuk kell kutatási lehetőséget és egy olyan károsodási típust is, amely lehetőleg többféle munkafolyamatot és akár újfajta restaurálási eljárást kíván.
Ahogy az a művek mellett kihelyezett tablókról is kiderül, egy restaurátornak gyakorlatilag épp olyan pontosan kell ismernie választott tárgyát, akárcsak eredeti elkészítőjének, a restaurátori munka pedig bizonyos szinten újrateremtést is jelent. Az egyik kiállító, Nagyváradi Nóra például egy temetőkápolna nagyméretű ólmozott üvegablakát restaurálta, mely a háború alatt számos sérülést szenvedett, a Márta és Mária jelenetét ábrázoló ablakon pedig hiányzott a két szereplő arca. Rendkívül alapos művészettörténeti, ikonográfiai kutatások alapján sikerült csak rekonstruálni az arcokat.
Nem kisebb feladatot jelentett a többi hallgató munkájának elkészítése sem, akik a kiállított tárgyaknál számos technikát alkalmaztak: darabokra szedtek, ragasztottak, öntöttek, domborítottak, lakkoztak. Galambos Csilla kerámia csipkés tálja például a korábbi javítások során újra és újra eltörött, így új, karbonszálas rögzítést igényelt. Kalivoda András 39 töredékből épített össze egy 16. századi magyarországi török lakóház kemencéjében talált kardot, egy 1848-as Zsolnay padlóvázát pedig 60 darabból alkotott újra. Ez nemcsak rendkívüli türelmet igényelt, de egy-egy ilyen darab restaurálásánál azt is figyelembe kell venni, hogy a ragasztásnál használt anyag ne legyen erősebb a tárgy eredetijénél, hogy egy esetleges károsodásnál ne a restaurált rész maradjon ép, hanem inkább a ragasztás mentén jöjjön szét.
A kiállításon emellett felfedezhetünk még többek között kínai papír esernyőt, spanyol nyerget, evangélikus bársonykötésű könyvet és falikárpitot, a kihelyezett tablókon pedig a restaurálás előtti állapot, a fontosabb folyamatok egyes lépései, valamint a tárgy története is megtekinthető.
A kiállításon a tárlat koordinátora, Cziráki Veronika, valamint Galambos Csilla, Gácsi Orsolya, Egervári Márta, Kalivoda András, Kovács Ilona, Nagy Hajnalka, Nagyváradi Nóra, Németh Norbert, Ludvai Zsuzsanna, Serfőző Judit Bianka és Tóth Hajnalka munkája látható.
