Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Létszámleépítés lesz a Tescónál

2017. szeptember 23. 14:02 // Forrás: mno.hu
De nem az áruházakban, hanem a cég központi irodáiban.

Csoportos létszámleépítés lesz a Tesco magyarországi cégénél, maximum 250 embertől vállnak meg - írja a Magyar Nemzet Online. Ez a szám még csökkenhet, mert a cég azokat a munkavállaókat is beleszámolta ebbe, akiknek változik a munkaköre, ezért megszűnik a korábbi szerződése.

Annyi viszont biztos, hogy a leépítés az áruházak dolgozóit nem érinti, csupán a cég központjának irodai dolgozóit. A cég a döntést a "struktúraváltás" elvével indokolja, a lépésnek pedig a szakszervezetek képviselői szerint sincs köze az elmúlt hetek sztrájkaihoz. Arra vonatkozólag egyébként a Tesco úgy nyilatkozott, szeptember 25-ig elkészítenek egy tanulmányt, amelyben megvizsgálják, melyik áruházakban mekkora létszámemelésre lenne szükség, elvileg hétfőn pedig azzal kapcsolatban is elmondják a döntésüket, hogy megadják-e a béremelést.

vehir.hu
további cikkek
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. 2026. február 2. 10:45 Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben közélet Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. 2026. január 22. 12:51 Objektív számok igazolják a veszprémi modellt MCC Objektív számok igazolják a veszprémi modellt Objektív statisztikák és a sajátos veszprémi életérzés találkozott szerda este az Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy nem lokálpatrióta túlzás a térség kiemelkedő teljesítményéről beszélni. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakember beszélgetéséből kirajzolódott, hogyan lett Veszprém vármegye az elmúlt évtizedben az egy főre eső GDP-növekedés országos bajnoka, miért elégedettek a cégek a helyi munkaerővel, és hogyan cáfolják a száraz tények a pesszimista hangokat. 2026. január 22. 9:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.