Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
5°C
2025. december 7. Ambrus
Veszprém
5°C

Szobrot állítottak Szent Anna családjának

2017. augusztus 12. 3:59
Új szoborcsoporttal gazdagodott a város: pénteken avatták fel Szent Anna, Joachim és Szűz Mária szobrait a Ranolder téren.

A Piller Csaba által megtervezett és létrehozott köztéri műalkotást Szabó Imre veszprémi vállalkozó ajánlotta fel a városnak. A háromfős szoborcsoport a két szülőt álló helyzetben, egymást átkarolva ábrázolja, míg gyermekük, Mária egy széken ül.

Az ünnepélyes leleplezés előtt Porga Gyula polgármester arról beszélt, hogy egy jó műalkotás közösséget teremt maga köré. Rámutatott, hogy a csúnya, gödrös Ranolder teret pár éve rendbe tették, padokat helyeztek el rajta, a tér gazdagsága pedig tovább erősödik az ide megálmodott szobor által.

Porga GyulaPorga Gyula

Márfi Gyula érsek a család fontosságáról szólt. A szülők felelőssége az – mondta –, hogy teljes értékű embereket neveljenek egy olyan korban, amikor csak informálni akarunk, és lemondunk a gyerekek formálásáról – be akarjuk programozni őket, mint egy robotot, nem pedig tanítani és nevelni. Piacképes tudással akarjuk őket felvértezni, de a jó iskolának és a jó szülőnek törekednie kell arra, hogy az általános műveltségnek, a vallási ismereteknek, az érzelmi nevelésnek is kellő figyelmet szenteljenek. Erősítenünk kell gyermekeink akaratát, hogy ellen tudjanak állni a kísértésnek és tudják cselekedni a jót.

Márfi GyulaMárfi Gyula

Szent Anna a keresztény hagyományok szerint Szűz Mária édesanyja volt, a várandósak, az édesanyák, a házaspárok és a nagyszülők védőszentje. Alakját már a 2. század óta nagy tisztelet övezi a keresztény közösségekben, hazánkban Mária után az ő személyéhez köthető a legtöbb búcsújáró hely. Az apokrif iratok elbeszélése szerint Anna Betlehemből származott, és a názáreti Joachimhoz ment feleségül, huszonnégy évesen.

Házasságuk nem volt egyszerű: húsz éven át nem érkezett a gyermekáldás, a kor társadalmi felfogása pedig kirekesztette a gyermektelen párokat. Joachim el is határozta, hogy maga mögött hagyja a várost és szégyenében elbujdosik az erdőben, amikor az Úr angyalt küldött hozzá, megüzenve: leánya fog születni, akit Máriának neveznek majd. Így is lett. Joachim néhány év múlva meghalt, Anna azonban még sokáig élt, és unokáját, a kis Jézust is ismerhette.

A szoborról a polgármester, az alkotó és a mecénás rántotta le a leplet, az avatáson az Orlando énekegyüttes működött közre.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
A múltból épít jövőt tíz éve a Gerence közössége kultúra A múltból épít jövőt tíz éve a Gerence közössége A Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes az Agórában ünnepelte tízéves jubileumát, ahol a “Múltunkból eredő jövő” című gálaműsor a Szent Mihály napja és Advent közötti bakonyi hagyományokat elevenítette fel teltház előtt.  ma 14:56 Fellobbant a remény gyertyája Veszprémben illatos advent Fellobbant a remény gyertyája Veszprémben Advent második hétvégéjén ismét megtelt a Szent Imre tér és a Kossuth utca ünnepi hangulattal: Veszprém városa hagyományaihoz hűen meggyújtotta a második gyertyát az adventi koszorún, az Illatos Advent rendezvénysorozat részeként.  ma 12:04 Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. tegnap 12:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.