Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
7°C

Kölni élmények – a Bajnokok Ligája kulisszái mögött

2017. június 11. 12:59
Minden sportrajongó számára nagyszerű élmény egy nagyszabású sporteseményen részt venni. Ám sokan irigylik a sportújságírókat, akik a kulisszák mögé is belátnak. Megkérdeztük őket, hogy milyen élményekkel tértek haza a Bajnokok Ligája négyes döntő után?

A Telekom Veszprém zsinórban negyedszer, a Vehir csapata pedig harmadszor vehetett részt a kölni tornán, ami klubszinten a kézilabda csúcseseménye.

Zatkalik Dávid elmondása szerint az előző évekhez hasonlóan a szervezés idén is remek volt. Munkájukat könnyítve kellő figyelmet kaptak a média képviselői is. A sok feladat mellett persze hatalmas élmény is a torna, ahol két nap alatt négy meccsen láthatták a világ legjobbjait. Méghozzá Európa egyik legnagyobb sportcsarnokában, amely egyébként a logisztika csúcsa.

A Lanxess Aréna igazi multifunkciós csarnok lenyűgöző méretekkel és a kulisszák mögött található apró részletekkel szinte egy útvesztő az egész. Az aréna alatt kamionok sürögnek-forognak, buszok parkolnak, s az újságírókat is mikrobuszok várják a nap végén.

A németek minden részletre odafigyelnek a cateringes szobák berendezésétől elkezdve az aréna folyosóin elhelyezett televíziókon át, hogy mindenről azonnal értesüljön az újságíró, ami a küzdőtéren történik.

Tál Dominiknek fotósként és kézilabda-rajongóként is egy életre szóló élmény volt a Kölnben töltött idő. Nemcsak a meccsek élményei és a pénteki Media Call sajtótájékoztató közvetlensége lesz emlékezetes számára, de német nyelvtudásának köszönhetően az ő feladata volt Dávid kérdései alapján beszélgetni Uwe Gensheimerrel, aki a világ egyik legjobb balszélsője, és a PSG edzőjével, aki óriási tiszteletnek örvend a szakmában a meglehetősen nyers stílusa ellenére is.

Itthon vagyunk – egy szóval így lehetne jellemezni a veszprémi szurkolók kölni jelenlétét.

A veszprémi szurkolók nem csak itthon tudnak hangosak lenni, de a csapatukért időt, pénzt nem kímélve 1100 km-re Veszprémtől is odaadó, kitartó, hűséges, elszánt, hangos szurkolók voltak, ami ebben a sportágban kuriózum. Ezt más sem bizonyította, mint a szombati vereség miatt kissé "langyosan" indult gyülekező a kölni dómnál, ami aztán olyan hangulatúvá kerekedett, hogy azt még a helyiek is megbámulták.

„A szokásos szurkolói rigmusok mellett először szólalt meg az Ismerős Arcok dala, a Nélküled, amely, hátborzongató élményt nyújtott a több mint ezer veszprémi torokból” – mondta el kérésünkre Zatkalik Dániel.

Voltak, akik nem értették, mi folyik éppen, csak tetszett nekik az „előadás” és ott maradtak a szurkolókkal. Nemcsak magyar drukkerek érkeztek a döntőre buzdítani a veszprémi csapatot, több német ajkúval, de még franciával is találkoztak Veszprém-mezben.

A kocsmából a Kör szólt, három napig Kölnben minden rólunk szólt. A fő cél - az arany - nem sikerült, de az abszolút esélyesnek kikiáltott Barcelona legyőzése miatt a szurkolók és a Vehir csapata is jó szájízzel indult haza Veszprémbe.

Krónusz-Riskó Annamária
Tál Dominik
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2025. szeptember 20. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Dinamo Bucuresti
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 24. 18:45
Helyszín
Dinamo Hall (Bukarest, Románia)
Eredmény
27-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
Sydney Uni
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 27. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
15-51
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
al-Ahli
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. szeptember 28. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
31-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2025. szeptember 30. 16:15
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
23-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda klubvilágbajnokság 2025.
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FC Barcelona
Időpont
2025. október 2. 19:00
Helyszín
Egyiptom, Új Adminisztratív Főváros
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Budai Farkasok-Rév
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 5. 18:00
Helyszín
Budaörs, Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand
Eredmény
26-45
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2025. október 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
HE-DO B Braun Gyöngyös
Időpont
2025. október 11. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
36-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Sporting CP
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. október 16. 20:45
Helyszín
Pavilhao Joao Rocha Arena (Lisszabon, Portugália)
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Füchse Berlin
Időpont
2025. október 23. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2025. október 25. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
49-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
OTP Bank-PICK Szeged
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 8. 16:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Kolstad Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 12. 18:45
Helyszín
Trondheim Spektrum (Trondheim, Norvégia)
Eredmény
29-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
NEKA
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
38-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Kolstad Handball
Időpont
2025. november 19. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
42-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Csurgói KK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 22. 17:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
27-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
Füchse Berlin
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 27. 20:45
Helyszín
Max-Schmeling-Halle (Berlin, Németország)
Eredmény
38-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
24-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Sporting CP
Időpont
2025. december 4. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
ETO University HT
Időpont
2025. december 7. 17:30
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2025. december 9. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
39-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
47-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2026. február 5. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
HE-DO B BRAUN Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 9. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
30-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
FTC-Green Collect
Időpont
2026. február 13. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
43-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
Industria Kielce
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 19. 18:45
Helyszín
Kielce, Hala Legionow
Eredmény
36-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. február 21. 18:00
Helyszín
Budapest, Bud Aréna
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Dinamo Bucuresti
Időpont
2026. február 25. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2026. február 27. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 2025/26
Hazai
HCB Nantes
Vendég
One Vszprém HC
Időpont
2026. március 5. 20:45
Helyszín
Nantes, H Arena
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
HE-DO B Braun Gyöngyös
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 8. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
27-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2026. március 12. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
33-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2025/26
Hazai
Mol Tatabánya KC
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 14. 16:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
29-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. március 27. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
One Veszprém
Vendég
Paris Saint- Germain Handball
Időpont
2026. április 1. 18:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 4. 18:00
Helyszín
Szabadidőközpont Balatonfüred
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás 2025/26
Hazai
Paris Saint- Germain Handball
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. április 9. 20:45
Helyszín
Párizs, Stade Pierre de Coubertin
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-PICK Szeged
Időpont
2026. április 13. 17:45
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2026. április 18. 14:45
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2026. április 24. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
One Veszprém HC
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
One Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
ETO University HT
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 10. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2025/26
Hazai
NEKA
Vendég
One Veszprém HC
Időpont
2026. május 23. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
további cikkek
Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró sport Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter. 2026. március 18. 10:20 Sokoldalú kollégánk kapta idén a Szabad Sajtó-díjat közélet Sokoldalú kollégánk kapta idén a Szabad Sajtó-díjat Szerdán ünnepélyes keretek között adták át Veszprémben az idei Szabad Sajtó-díjat. A város a Magyar Sajtó Napjához kapcsolódóan ezzel az elismeréssel díjazza a helyi médiában kiemelkedő munkát végző újságírókat és szerkesztőket. Idén ez a megtiszteltetés portálunk kollégáját, Simon Dánielt érte. Dániel sportújságíróként kezdte pályafutását a Vehírnél, mára a szerkesztőség univerzális, sokoldalú munkatársává vált, aki az eredeti sportújságírói feladatai mellett közéleti podcastek, valamint dokumentumvideók készítésével is gazdagítja a portálunk tartalmát. 2026. március 12. 4:18 „Mezítelenül jössz a világra, és mezítelenül távozol: nem viszed magaddal a nézettségi adatokat!” újságírás „Mezítelenül jössz a világra, és mezítelenül távozol: nem viszed magaddal a nézettségi adatokat!” Több generáció közös emléke, az ország egyik legismertebb hangja, aki soha nem akart sztár lenni. Számára a sportközvetítés, a vetélkedő és a beszélgetés mind ugyanarra szolgál: történetet mesélni emberséggel, kíváncsisággal és alázattal. Hat évtized tapasztalatával ma is azt vallja, hogy egy televíziós életmű igazi értékét nem a díjak vagy a nézettségi adatok adják meg, mert számára az a fontos, milyen emberként élte meg a pályát és mennyi örömöt tudott átadni másoknak. Interjú Gundel Takács Gábor televíziós műsorvezetővel. 2025. december 26. 9:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.