Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

Viszlát Májkel! Bakfitty!

2009. május 2. 12:16
Tegnap este végre kiderült, hogy ki, mikor, miért, és persze miben a legjobb. Az egyetem új diákrektorral lett gazdagabb.

Az inverz egyetemi diplomavédés, a kortes programok után már felcsigázott hangulatban fogadta a nagyérdemű az ex-diákrektorok hattyútáncát, akik néhol inkább a hattyú halálára emlékeztető figurákat alkalmaztak, ennek ellenére hatalmas sikerük volt. Méltó bevezetés egy újabb rektor számára, akinek a személyére már hétfő óta kíváncsi volt a közönség. Természetesen mindezek előtt még hátra volt a legjobb díjak kiosztása.

A legjobb főműsorért járó díjat a Bakonyi Betyárok rakhatták a tarisznyába, de a jó Kalózok sem keseregtek, hiszen ők húzták el a nép nótáját, azaz nekik jár a legjobb dal díja. VEN Hefnerhez méltóan a legjobb újságot hozták létre, a szőnyegfelcsavarós, élőzenével és táncos rúddal büszkélkedhető legjobb kocsmának pedig a Hotel VENtholt ítélték meg. A zsűri úgy döntött, hogy a legszebb pólót a VEN in Black ügynökei készítették, és a VEN Oscar sem maradhatott el, ami szintén a Betyárok batyujába vándorolt.

Aztán már csak egy név elhangzására várt mindenki, azaz ki dönti meg Májkel Nájt hatalmát. Pálinkás jó reggelt ezentúl mindenkinek, hiszen az új rektor Bakfitty Jankó lett. Könnyek közepette próbálta felfogni a dolog súlyát az új rektor, s hogy méltó legyen címéhez, rögtön kijelentette, hogy azért a többi csapat elképzeléseit is megpróbálja megvalósítani rektorsága idején. A hivatalos ceremónia sem maradhatott el, Rédey Ákos avatta rektorrá a Bakonyi Betyárok Jankóját. Azért, hogy Jankó is tudja mire vállalkozott, a bátorságpróbát neki is ki kellett állnia, akárcsak a népmesében szereplő szegény legénynek. Így hát bátran szájához emelte a pálinkás üveget, amiben ott mosolygott rá egy kisebb kígyó és skorpió is.

Habár a szavazás lezárult, azért ne felejtsük el, hogy VEN van volt, így a csapatkocsmákban fokozódott tovább a hangulat és a nagyszínpad előtt ezrek tomboltak. Ugyanakkor még hátra van az utolsó este…

Janni Anikó
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.