Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Főszerepben a VENdetta

2017. április 26. 11:32
Hivatalosan is kezdetét vette a XXVII. Veszprémi Egyetemi Napok. A hétfői dörgedelem után kedden a csapatok az Óváros térről bevonultak a VEN helyszínére, délután pedig felső kampuszon folytatódtak a hagyományos programok.

Miután elfoglalták a felső kampuszt a VEN polgárai, kezdetét vették a hagyományos programoknak legfontosabb elemei, a korters programok és főműsorok. Idén a 4 csapat külön napokon mutatkozik be. A keddi napon a VENdetta csapata korters filmjét és műsorát láthattuk este 7 órakor a nagysátorban.

Minden csapat témájukhoz illő programokkal készült. 17 órától a VENdetta csapatkocsmájában mondhatni egy szabad négyzetméter sem maradt, ami nem volt meglepő. A csapat különleges „játékokkal” kedveskedett a jelenlévőknek.

Aki érzett magában elég bátorságot és kreativitást, szabadulós játékot játszhatott, aki inkább egy kis mozgásra vágyott, a rúdtánc alapjait sajátíthatta el. VENley Quinn bemutatója után – ami nem csak a fiúk figyelmét keltette fel – akadtak önként jelentkező csapattagok és kortersek, valamint a DIRH tagjai közül is néhányan, akik úgy gondolták nem foghat ki rajtuk a rúd.

Egy kis szusszanásnyi idő után hamar megtelt a BT Partyaréna hiszen folytatódtak a VEN hagyományos programjai. Akik időben érkeztek, az első sorból nézhették végig a Diákrektori Hivatal filmjét, valamint az első VEN híradót. A közönség már itt jó hangulatba került, a hatalmas taps és ováció percekig nem hagyott alább.

De már robogtunk is tovább a programokkal, a színpadot elfoglalta a VENdetta csapata.

A csapat levetített korters filmjéből kiderült, hogy vezetőjük VENFawkes a hallgatók érdekeit nézve megszabadítaná őket az olyan oktatóktól, mint dr. gVENya.

A filmhez kapcsolódóan, és összekötve a két műsorszámot láthattuk, hogy VENFawkes nem csak eszes, de táncolni is tud. A filmet élőben fejezte be a csapat, és láthattunk, ahogy VENFawkes legyőzi dr. gVENyát.

A színpadi programokat követően folytatódott az este a csapatkocsmákban. A mai nap főszereplője a havat hozó, és a pingvineket imádó VENtarktisz. Délután 16 órától kezdődnek a korters programjaik, majd a keddi eseményekből összeállított VENhíradót követően a színpad a VENtarktisz csapaté lesz.

VEN
Krónusz-Riskó Annamária
Tál Dominik
további cikkek
A bevonulással megkezdődött a VEN kultúra A bevonulással megkezdődött a VEN A Szent Imre térről indult, az egyetemi kampuszra érkezett meg a VEN hagyományos bevonulása kedden délben, ezzel a városlakók tudtára adták: elkezdődtek az egyetemi napok! 2025. április 29. 20:59 Balkáni csapat, esküvői násznép, kínai delegáció és a Vissza a jövőbe karakterei is jönnek az idei VEN-re Pannon Egyetem Balkáni csapat, esküvői násznép, kínai delegáció és a Vissza a jövőbe karakterei is jönnek az idei VEN-re A Pannon Egyetem szerda délelőtt az Unionban tartott sajtótájékoztatót, számos ügy mellett az egyik legjobban várt napirendi pont is terítékre került, a VEN-csapatok bemutatkozója. 2025. április 9. 16:24 Április végén visszatér a VEN Veszprémbe, hogy újra alkonyattól pirkadjon! VEN Április végén visszatér a VEN Veszprémbe, hogy újra alkonyattól pirkadjon! 2025-ben újra alkonyattól pirkad – a Veszprémi Egyetemi Napok több, mint ötven éve színesíti az ország fesztiváljainak sorát, jelentősége azonban jóval nagyobb ennél. A fesztiválok úttörője volt, ma pedig egy olyan esemény, ahol egyszerre tapasztalhatja meg mindenki az önfeledt szórakozást, a kreatív megoldások végtelen tárházát és persze az esti koncertek élményeit. Idén április 28. és május 3. között érdemes tehát a Pannon Egyetemre és a VEN-re hangolni. 2025. április 7. 11:24 Két év után idén újra lesz VEN kultúra Két év után idén újra lesz VEN A Pannon Egyetem nyilvánosságra hozta az idei, a 31. Veszprémi Egyetemi Napok (VEN) dátumát. A hagyományosan kétévente jelentkező fesztivál tavaly pihenőn volt, idén viszont április végén ismét alkonyattól pirkad az egyetem felső kampuszán. 2025. január 7. 9:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.