Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Nemzetközi összefogás a kultúráért

2017. március 28. 9:25
Egy nemzetközi konzorcium tagjaként pályázik kulturális projektre Veszprém, a kezdeményezés a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa pályázatunkat erősítené.

A nemzetközi projektbe a szintén a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó brit Milton Keynes önkormányzata hívta meg városunkat. Az Európa Kulturális Fővárosa címet minden évben két európai város viselheti – két különböző országból. 2023-ban Magyarország és az Egyesült Királyság kerül sorra, így Milton Keynes nem konkurenciánk a pályázaton, sőt, a két város együttműködése egymás esélyeit erősítheti.

A Kreatív Európa és Kultúra programban az angol város mellett a rotterdami International New Town Institute és a holland Nissewaard önkormányzata lesz még partnerünk.

A projekt arra a problémára reagál, hogy megváltoztak a vizuáliskultúra-fogyasztási szokásaink, a városlakók egyre kevesebb galériát, képtárat látogatnak, amely lassan az ágazat fenntarthatóságát veszélyezteti. Ezért a résztvevő országok mindegyikéből egy-egy művész kap lehetőséget arra, hogy a partner országban időt töltsön és műalkotást készítsen, amit aztán egy frekventált üzletközpontban állítanak ki. A művészeken és kulturális partnereken kívül a meghívások más közösségi és kulturális szervezetek, politikai döntéshozók, kereskedelmi központok vezetői részére is vonatkoznak majd.

A pénzügyi erőforrások tekintetében az Európai Unió maximum 60%-os támogatása mellett a partnereknek kell biztosítania a fennmaradó 40% önerőt. Sikeres pályázat esetén a Kreatív Európa Alap 200 000 euróval támogatná a kezdeményezést, amihez Veszprém 21 000 euróval, nagyságrendileg 6,5 millió forinttal járulna hozzá.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert A márciusi közgyűlésen került pecsét arra a hivatalos döntésre, ami lehetővé teszi, hogy az EKF sikerprojektje, a Gyárkert idén is folytatódjon, sőt egészen 2026-ig a város kiemelt fesztiváljai közé tartozzon. A közgyűlés erről szóló szavazásán viszont meglepő módon nem voltak egységesek a kérdésben a fideszes és ellenzéki képviselők. 2024. április 5. 14:25 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. 2024. március 28. 15:09 ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   2024. március 27. 21:36 Büszkén lobog a Kertváros zászlója Büszkén lobog a Kertváros zászlója 2022-ben civil kezdeményre, az EKF támogatásával készültek el azok a városrészi zászlók, melyek a veszprémi polgárok egyes lakókörzetekhez fűződő identitását erősítik. A lobogók már több rendezvényen is megjelentek, de az egyes városrészekben is ott vannak. Kedden ünnepélyes keretek között vonták fel a Kertváros zászlóját. 2024. március 12. 21:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.