Ismert fogalom a házasságterápia, amely a megromlott kapcsolatot igyekszik újra helyes mederbe terelni. A pszichológus csavart egyet a dolgon és előadásában inkább azt részletezte, hogy miként szolgálhat terápiaként a házasság.
Bizonyossággal kijelenthető, hogy a legintenzívebb személyiségfejlesztő tréning.
Emellett azonban közös gondolodásra, felelősségvállalásra, türelemre és a másik megbecsülésére is megtanít.
Nincs két egyforma ember, így két egyforma igény sem létezik. Valaki a szenvedélyes szerelmet keresi, míg más a biztonságérzetet. A mai fiatalok többsége nagy szerelemre, testi-lelki vonzalomra vágyik, de amint alábbhagy a kezdeti lángolás, gyakran rádöbbennek, hogy a vonzalmon kívül semmi nem tartja össze a kapcsolatot.
Ellenben a közös érdeklődési kör, jövőkép, hullámhossz sem elég önmagában: kell a szenvedély. Ha nem is rajonghatunk mindig választottunkért, kell, hogy vonzónak találjuk, tudjuk értékelni és elismerni – hangsúlyozza a pszichológus.
Az előadás egyik fontos része a késleltetés és a jutalmazás kényes egyensúlyáról szólt. Az udvarlás időigényes, körültekintést igénylő folyamat. A jelen kor fiataljai ezzel szemben mindent akarnak és azonnal. Hibáztatni nem lehet őket: a technológiai fejlődés és a fogyasztói társadalmi magatartás szinte minden igényüket azonnal kielégíti. A levelezést felváltotta a chatelés, amely azonnali párbeszédet tesz lehetővé. Nem kell napokat várni egy levél megérkezésére, vagy épp arra, hogy élelmiszert várásolhassunk.
A szülői magatartás ugyancsak hozzászoktatja a gyermeket ahhoz, hogy semmire se kelljen várnia: egyes felnőttek úgy érzik, kínozzák csemetéjüket azzal, ha nem adják meg azonnal, amire vágyik.
A fiatalok egyre kevésbé tudják kezelni az egészséges szexuális vágyaikat, a házasságig megőrzött tisztaság pedig egyre divatjamúltabbnak tűnik. A várakozás azonban gyakran olyan feszültségeket szül, amelynek hatására megismerszik az ember igazi énje, szándéka és elképzelései. A lépésről-lépésre haladás tehát tisztázza a kérdést: ki mit remél a kapcsolattól és milyen elképzelései vannak.
Párt találni nehéz, de a folytatás sem könnyű!
Az eljegyzés eredeti funkcióját tekintve a házasulási szándék első kinyilvánítása volt a család előtt. E rituálé ma gyakran nem más, mint egy gyűrű felhúzása, amely családi kör helyett kettesben zajlik. A valódi izgalmak tulajdonképpen ilyenkor kezdődnek, hiszen a jegyesség és a házasság is döntés. Az elhatározás pedig mindig a bizonytalanságtól való félelemmel jár, hiszen sosem lehetünk teljesen biztosak a dolgunkban. Tovább fokozza a stresszhelyzetet, ha úgy tűnik, elhatározásunk következményei visszavonhatatlanok.
A döntéshez felelősségvállalás és elkötelezettség szükséges, még akkor is, ha egyre több frigy végződik válással. Ám senki ne ringassa magát abban az illúzióban, hogy a válás semmisé tesz egy házasságot, hisz az együtt töltött évek emlékei nem tűnnek el.
Semmi sem tartogat annyi felfedezést önmagunkról, mint a házasság. Nem csak a személyiség fejlődését, hanem annak tágítását is jelenti.
Ha vállalom, hogy életem végéig kitartok társam mellett, azzal feladom saját önös érdekeimet, egoizmusomat és létrejön a „mi tudat”. A partner felvállalása tulajdonképp a tisztelet és elismerés megadása. Dicséretre pedig mindenkinek szüksége van.
