Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 10. Ármin
Veszprém
12°C
2024. május 10. Ármin
Veszprém
12°C

Bemutatkozott a járási hivatal vezetője

2017. január 26. 18:41
A közgyűlés előtt is bemutatkozott csütörtökön a Veszprémi Járási Hivatal új vezetője, Benczik Zsolt.

Benczik Zsolt 1970-ben született Sümegen. 2002-ben a Kodolányi János Főiskolán közgazdaság-gazdálkodás szakon végzett, 2005-ben a Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott önkormányzati gazdaságszervezőként, majd 2010-ben ugyanitt lett okleveles közigazgatási menedzser. 2006-ben közbeszerzési referens szakképesítést szerzett. 2002-től irodavezetőként dolgozott Tapolcán a polgármesteri hivatalban, majd 2011-ben Nemesgulács és Káptalantóti községek körjegyzőjének választották, 2013-tól 2016-ig a Tapolcai Járási Hivatalt vezette.

A Veszprémi Járási Hivatal hat főosztállyal, huszonhárom szervezeti egységgel és 480 munkatárssal működik.

– Kiemelt kormányzati cél, hogy az ügyintézést az állampolgárokhoz minél közelebb vigyék, ezért ezres nagyságrendben szélesedtek megyei és járási jogkörök – vázolta fel a kormányzati filozófiát Benczik. – A jelentős ügyeket (ide tartoznak a családtámogatási, egészségbiztosítási, nyugellátási, erdészeti, vadászati, halászati, földművelésügyi, közlekedésügyi, fogyasztóvédelmi feladatok) megyei illetékességgel, másokat a klasszikus járási illetékességgel intézik. A hat főosztályban kiemelt jelentőséggel kezelik a környezet- és természetvédelem feladatkörét, ami korábban regionálisan működött. Veszprémben két integrált ügyfélszolgálat – vagyis kormányablak – működik, 2016-ban az ügyek mintegy 80%-a nyolc napon belül fejeződött be – foglalta össze a hivatal vezetője.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Májustól megszűnik a fizetős parkolás szombat délelőttönként közgyűlés Májustól megszűnik a fizetős parkolás szombat délelőttönként Beszámolt a rendőrkapitány, ötvenezres támogatást biztosít az önkormányzat az újszülötteknek – ülésezett a képviselő-testület csütörtökön. 2024. április 25. 15:06 Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert Szavakban igen, tettekben már kevésbé támogatja néhány képviselő, hogy idén is legyen Gyárkert A márciusi közgyűlésen került pecsét arra a hivatalos döntésre, ami lehetővé teszi, hogy az EKF sikerprojektje, a Gyárkert idén is folytatódjon, sőt egészen 2026-ig a város kiemelt fesztiváljai közé tartozzon. A közgyűlés erről szóló szavazásán viszont meglepő módon nem voltak egységesek a kérdésben a fideszes és ellenzéki képviselők. 2024. április 5. 14:25 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. 2024. március 28. 15:09 További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője közgyűlés További kedvezményeket a veszprémieknek és logikusabb gazdálkodást szeretne a Reformerek képviselője Több Veszprémet érintő téma kapcsán is részletesen kifejtette a véleményét Kovács Rajmund, a Reformerek politikai párt önkormányzati képviselője, aki néhány közgyűlési döntést maga is támogatott, pár esetben viszont fenntartásokat fogalmazott meg. 2024. március 7. 8:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.