2021. április 17.
//
Rudolf névnap

Egy hét van karácsonyig

2016. december 17. 19:03
Az utolsó gyertya lángját is meggyújtották Veszprém adventi koszorúján szombaton. A város karácsonyfáit is feldíszítették a Szentháromság téren.

Az ünnepi gyertyagyújtást Márfi Gyula érsek karácsonyi elmélkedése előzte meg. A Szent Mihály Székesegyház előtt összegyűlt tömeg előtt Ady karácsonyi versei kapcsán úgy fogalmazott, „Jézus személye nem csupán egy elgondolás, Krisztus eleven valóság volt, eljött a Földre. Valóban élt, értünk halt meg, aminek jegyeit a mai európai kultúránk is magán hordja. Ünnepeink,- advent, karácsony, húsvét- mind róla szólnak - mondta az épp születésnapját ünneplő veszprémi érsek, majd a kor történelmi hátteréről osztott meg részleteket, végül elénekelte az Adeste fideles című gregorián éneket.

Az érsek Porga Gyulával gyújtotta meg az utolsó gyertyát. A polgármester szerint minden egyes gyertya meggyújtásával közelebb kerülünk a csodához, melynek lényegét néha ugyan elfelejtjük, de érdemes a hétköznapjainkban is keresni és megtartani: egy mosollyal, egy jó szóval, vagy egy kedves gesztussal.

Az ünnepségen Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója Rónay György Mária éneke című versét adta elő.

A beszédeket követően gyerekek és családtagjaik díszítették fel a város két karácsonyfáját. A magyarpolányiak betlehemes játékot mutattak be a várban összegyűlt érdeklődőknek, a Szaléziánumban pedig Hartmann Domonkos gordonka koncertjét, és a Magyar Honvédség Légierő Zenekart hallhatták az érdeklődők.

Ge. Á.
Domján Attila

További cikkek

Erdő Péter: a karácsony reményt hordozó, vigasztaló ünnep
Erdő Péter: a karácsony reményt hordozó, vigasztaló ünnep
A karácsony reményt hordozó, vigasztaló ünnep, és ez a vonása nehéz időkben mutatkozik meg igazán - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek.
Karácsonyi menü a filmvászonról
Karácsonyi menü a filmvászonról
Megvan a pillanat, amikor Kevin boldogan habzsolja négysajtos pizzáját az üres házban? Vagy amikor az Elf manója édességgel szórja meg a spagettit? A karácsonyi filmekhez jó néhány különleges gasztro pillanat is kötődik, amit akár mi is leutánozhatunk. Előbbieket kevésbé javasoljuk, mutatunk viszont három recept ötletet az ünnepi menühöz.
Ha a karácsonyi versek Fortepan fotók lennének
Ha a karácsonyi versek Fortepan fotók lennének
Mindannyian ismerünk néhány karácsonyi verset a gyerekkorunkból és sokan valószínűleg egy-egy jelenetet is elképzeltünk hozzá. Ezt gondolatot vittük most tovább, ahol ünnepi Fortepan válogatásunkban karácsonyi versek részleteit társítottuk a képekhez.
Mindennél nagyobb szükségünk van most a hitre, a reményre és a szeretetre
Mindennél nagyobb szükségünk van most a hitre, a reményre és a szeretetre
Meggyulladt a harmadik gyertya is a város adventi koszorúján, melyet Sótonyi Mónika önkormányzati képviselő és Megyesi Ferenc atya gyújtottak meg szombaton a Várban.
Így teheted fenntarthatóvá a karácsonyfád
Így teheted fenntarthatóvá a karácsonyfád
Környezeti terhelés szempontjából a karácsony nem a legzöldebb ünnepünk, pedig néhány lépéssel jelentősen csökkenthetnénk az ökológiai lábnyomát. Például azzal, hogy nem veszünk meg minden kacatot, vagy éppen fenntarthatóbbá tesszük a karácsony ékét, a fát.