Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Jubileumi hangversennyel ünnepeltek

2016. november 19. 20:07
Hangversennyel ünnepelték a Csermák Antal Zeneiskola százéves fennállását szombat este a Hangvillában.

Molnár Péter intézményvezető különleges élményt ígért a résztvevőknek. A hangverseny alkalmából olyan volt növendékek is színpadra léptek, akik azóta komoly zenei pályát futottak be, "így egyesül a zenében múlt és jelen"-fogalmazott.

"Száz év nagy idő. Ránk hárul a felelősség, hogy köszönetet mondjunk alapító elődeinknek, mindamellett ápoljuk a hagyományokat és fenntartsuk az intézmény jóhírét" - hangsúlyozta beszédében, majd az iskola támogatóinak is kifejezte háláját.

Az est házigazdája Bolla Milán volt, szintén a zeneiskola egykori diákja, ma a Bartók Rádió műsorvezetője.

Egy ezeréves település történetében száz év nem kevés idő - ezt már Porga Gyula polgármester mondta."1916-ban, a világháború vészterhes időszakában megkezdte működését egy olyan intézmény, amely ma is stabilan működik. A száz éve meghozott döntés igazolja, hogy a kultúra, az iskola és zene hosszútávon hozzáadnak egy város fennmaradásához."

Szauer István, a KLIK Veszprémi Tankerület igazgatója az intézmény kulturális életben betöltött jelentős szerepéről beszélt. Mindezt igazolja, hogy a Csermák Antal Zeneiskola nem csak túlélte a háborúkat és minden más nehézséget is, hanem azóta is folyamatosan fejlődik, építkezik, rendezvényeire pedig éves szinten több, mint tízezren kíváncsiak- mondta.

Az ünnepi hangversenyt Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója is megtisztelte jelenlétével.

Szabó Virág
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.