Mindenki máshogy emlékszik rá, de egy a közös: a ZENE. Legtöbbünknek konkrétan van egy vagy két szám a fejében, amit hozzá köt. Emlékszem, alig 20 éves lehettem, amikor a Diákcentrum DJ pultjában arra várakoztam, hogy játssza már le a kedvenc számomat, a Kispál és a Borztól az Utolsó aktus a Földön (szigorúan Neo remixben). Utálta ezt a számot. Én meg nem tágítottam. Mert szerettem. A számot és őt is. Teljesen jó párosítás, nem igaz?
Szerettük a zenéit, az angol humorát, a tudását, sőt még a kifogásait is szerettük, mert az is olyan Kareszos volt. Főleg, ahogyan azt mondta, hogy azért nem jön be koncertre, mert esik az eső, mert fúj a szél, mert még dolgoznia kell, mert hideg van vagy éppen mert meleg az idő.
Rengeteg zenét ismert, olyan jó ízléssel rendelkezett, hogy azt a világ legjobb rádiója is megirigyelhette volna. Dolgozott is egy rádión 2010 óta. Szerintünk már rég készen volt, de Karesz még mindig jobbítani akarta. Így volt anno az Index Veszprém honlapjával is. Rá kellett szólni közös erővel, hogy induljunk már, mert tök jó így is az oldal, csak engedje, hogy kezdjünk, mert így is már egy csomó cikk elévült! De hát Karesz volt. Mi meg ezért szerettük. Pontosságáért, precízségéért.
Annyira precíz volt, hogy Rómában a zöld ajtót már nem is tudom, hány órán át kerestük. Jó, perc volt, de több, mint tíz… ;) Ja, és útikönyvet persze olaszt hozott, merthogy az részletes és minden benne van! Minden kőnél megálltunk a Forum Romanumban és arra vártunk, hogy Karesz beazonosítsa. Persze nem tágítottunk mellőle még véletlenül sem, mert még érdekeseket is mondott! Lévén Olaszország volt mindene.
Betegségét sokáig titkolta. Nem értettem, miért mond le találkozókat, mígnem 3 hónap is eltelt, hogy kibökte, mi a baj. Aztán bekerült a kórházba, aztán haza, aztán megint a kórházba.
Utolsó nap felolvastam Karesznak Szentesi Éva könyvéből kb 40 oldalnyit (Karesz kérte, mert verge elolvasta azt a cikket, amit átküldtem neki a rákról, és Éva küzdelméről). Addig jutottunk el, ahol a családnak, életnek, önmagának és másoknak való megbocsátásról ír... Behajtottam a könyvben a lapot, ahol felsóhajtott. Jól volt és megkönnyebbülés volt az arcán. Visszasimogatta a kezem, amikor eljöttem, ezt soha korábban nem tette meg. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz az utolsó. Nem gondoltam volna, hogy ez AZ A “jól” lét. Az utolsó.
Az alábbi lejátszási listát a barátok, ismerősök által megküldött zenék alapján állítottam össze. Tudom, hogy Karesz is velünk van, amikor hallgatjuk ezeket a zenéket! Köszönjük, hogy megmutattad nekünk a józene fogalmát!
A zenéd, az emléked örökre velünk marad!
Csütörtökön a Vámos úti temetőben 15 órakor köszönhetünk el tőle, utána közös zenehallgatás és emlékezés lesz a Szigonyban (volt Tranzit vagy Boulvard, Megyeház tér 2.)!
Klausz Melinda
