Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

’Legyen szebb jövőjük, mint amit most gondolnak maguknak!’

2016. szeptember 9. 13:44
Ismét felesküdtek a gólyák a Pannon Egyetemre, a város és az egyetem pedig Volkra Ottó-díjjal jutalmazta a korábbi rektort – ezzel hivatalosan is megkezdődött a 2016/17-es év a felsőoktatásban.

Több mint 1900 hallgató kezdi meg tanulmányait idén szeptemberben a Pannon Egyetemen, akiket péntek délelőtt köszöntött első ízben az oktatási intézmény és a város vezetősége a központi tanévnyitó ünnepségén, mely egyben Gazdaságtudományi Kar tanévnyitója is volt.

Dr. Gelencsér András rektor ünnepi beszédében elmondta, a Pannon Egyetem az elmúlt években nemzetközi szinten is jegyzett intézménnyé vált, melyet a hazai és külföldi rangsorokban elfoglalt előkelő helyek is bizonyítanak. A mai, egyetemek közötti erősödő versenyben fontosak ezek a visszajelzések, melyek igazolják, hogy az elsős hallgatók megfelelő döntést hoztak, amikor a Pannon Egyetemet választották. A piacképes diplomához és az életben való boldoguláshoz azonban nem elég az alma mater jó hírneve, sok befektetett munkára és a szakmai tudáson túl nyitottságra is szükség van – intette a gólyákat a rektor.

Porga Gyula polgármester az egyetem és a városvezetők között kialakult jó viszonyt említette, hiszen a Pannon Egyetem mellé a hallgatók ajándékul egy gyönyörű várost is kaptak. „Évek óta folyamatosan azon dolgozunk, hogy az ide érkező gólyák megszeressék Veszprémet, otthon érezzék magukat, életük egyik legszebb időszaka legyen ez a pár év, ha pedig ez megtörtént, lehetőségük legyen a diploma megszerzésével itt helyben beindítani a karrierjüket és hasznos tagjaivá válni a városnak, az országnak” – emelte ki a polgármester, aki beszéde végén egy annál is szebb jövőt kívánt a fiataloknak, mint amelyben most gondolkodnak.

A hallgatókat köszöntötte és jótanácsokkal látta el Kovács Zoltán, a Gazdaságtudományi Kar dékánja, valamint dr. Simon Attila címzetes egyetemi docens, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója is.

A hagyományoknak megfelelően a tanévnyitó ünnepség keretében adták át a Volkra Ottó-díjat, amelyet minden évben annak a személynek adnak át, aki sokat tett a város és az egyetem közötti kapcsolat erősítéséért. A díjat idén dr. Gaál Zoltán, a Pannon Egyetem korábbi rektora vehette át a Pannon Egyetem vezetésében végzett kiemelkedő szakmai, oktatás szervezői és kutatás­ fejlesztési munkájának, valamint Veszprém város nemzetközi hírnevének öregbítéséért végzett példaértékű tevékenysége elismeréseként.

Dr. Gaál Zoltán Szentgotthárdon született 1947-­ben. A Veszprémi Vegyipari Egyetemen vegyészmérnöki, a Budapesti műszaki Egyetemen vegyipari gazdasági mérnöki oklevelet szerzett. 1991 és 1998 között mérnöki kari dékán, 1998 és 2007 között a Veszprémi Egyetem, illetve jogutódja, a Pannon Egyetem rektora, 2001 és 2003 között pedig a Magyar Rektori Konferencia elnöki tisztjét töltötte be.

Irányításával került kidolgozásra, megalapításra a mai kor meghatározó képzésévé váló műszaki menedzser szak. Az egyetem Stratégiai menedzsment kutatóműhelyének alapító vezetője. A Gazdálkodás­ és Szervezéstudományok Doktori Iskolája alapító tagja, a Menedzsment szakirány vezetője.

A Doktori Iskola professzoraként és a kutatóműhely vezetőjeként olyan szellemi alkotóközösséget hozott létre és irányít, amely nemzetközi szinten elismert eredményeket ért el. Az egyetem rektoraként vezetői kvalitásai, elhivatott oktatás­szervezői munkássága révén az egyetem fejlesztésében Dr. Gaál Zoltánnak elévülhetetlen érdemei vannak.

Jelentős közéleti szerepet vállal az ország gazdasági életében, Veszprém megye nemzetközi rangját meghatározóan befolyásoló iparművészeti cégek testületeiben. Komoly szerepet vállalt mind Veszprém megye mind Veszprém Megyei Jogú Város nemzetközi kapcsolatainak alakításában is. Dékáni, majd rektori munkája során is a pályatársak, az egyetemi oktatók, kutatók és az egyetemi hallgatók eredményeinek elismertetését tartotta elsődlegesnek.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! oktatás Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. tegnap 11:41 Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel közélet Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel Tizenkettedik alkalommal rendezte meg óvodásoknak szóló természtvédelmi vetélkedőjét és rajzpályázatát a Szilágyi Keresztény Iskola. Kedden hirdettek eredményt. 2026. január 27. 21:51 Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. közélet Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. Rég nem látott létszámokkal dübörögnek a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, lesz tehát tanár, lesz tehát jövő - hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az országos gimnáziumi rangsor díjátadó gálán csütörtökön a budapesti Várkert Bazárban, ahol az is kiderült, hogy a Lovassy László Gimnázium ezen a listán is az élmezőnyben van, de egy másik veszprémi iskola is megjelent a díjazottak közt. 2026. január 16. 13:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.