Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Saját rabjával folytathatott szexuális viszonyt egy veszprémi börtönőrnő

2016. augusztus 1. 11:16 // Forrás: Blikk
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés miatt indított nyomozást.

Szépségszalon- és mozibérletért, illetve wellness-hétvégéért cserébe hosszabb és gyakoribb eltávozást, büntetés-félbeszakításokat és enyhébb bánásmódot ajánlott fel a kikapós börtönőrnő, aki más örömökben is részesített két, többszörösen visszaeső elítéltet. A Blikk úgy tudja, egyiküket hat évre ítélték rablásért, míg a másik rabot tíz év szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság.

A lap megtudta azt is, hogy az eljárás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik. Az ügy egy névtelen bejelentés miatt pattant ki, amely részletesen taglalja, hogy milyen ajándékokkal lehetett meglágyítani az őr szívét. A feljelentő azt állítja, hogy

a börtönőrnő intim viszonyt folytatott az egyik rabbal, amelyet ő maga kezdeményezett.

Fotó: MTI - H. Nagy LajosFotó: MTI - H. Nagy Lajos

„Hivatali helyzetével visszaélve elkövetett vesztegetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás. A nyomozás jelenleg is folyamatban van. Az ügyben gyanúsított kihallgatásra idáig nem került sor” – áll a Központi Nyomozó Főügyészség Blikknek adott válaszában.

Szalai Tímea a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője hangsúlyozta, hogy minden büntetés-végrehajtási intézetben szigorú feltételek szerint zajlik a jutalmazás és a fenyítés is. A kollégák jogköre nem terjed ki arra, hogy büntetés-félbeszakításról és eltávozásokról döntsenek, ugyanis ezeket az intézetparancsnok bírálja el több munkatárs véleménye és javaslata alapján.

„Természetesen minden panaszt kivizsgálunk, de előfordul az is, hogy valakit alaptalan vádaskodások miatt hurcolnak meg. Amennyiben felmerül a dolgozó felelőssége, azonnal lépünk” – tette hozzá Szalai Tímea.

2013-ban a saját férjét felgyújtó S. Andrea állította, hogy viszonyba keveredett egy börtönőrrel a gyulai börtönben. A gyanúba keveredett őrt bizonyítékok híján végül felmentette a bíróság.

vehir.hu
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.