Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szabad formák mentén

2016. július 16. 13:39
A konstruktivista, geometrikus művészet nagymesterét, Fajó János festőt ünnepli a Művészetek Háza szombaton nyílt kiállítása.

A 60-as évek óta alkotó Munkácsy-, és Kossuth-díjas festőművész munkásságának szűk metszetébe ad betekintést a Vass Gyűjtemény legújabb, Szabad formák című kiállítása. Vibráló színek, geometrikus formák fogadják az érdeklődőket, mert ahogy Fajó János (1937, Orosháza) vallja: „a geometria örök, ez szolgálja leginkább az életet, az élet új funkcióit. Ez a tiszta forma művészete.”

A kiállítás egyik kurátora Hegyeshalmi LászlóA kiállítás egyik kurátora Hegyeshalmi László

Egy újabb jeles művész alkotásaival gazdagodhatott ezáltal a Vass László Gyűjtemény, amelynek 2003 óta ad otthont a ház. Fajó János időszakos kiállítása igazi kuriózum; a feltáruló színes körök, négyzetek, háromszögek a legegyszerűbb geometriai egységek világába vonzanak minket, mégsem lehet elmenni a képek mellett úgy, hogy ne ragadnának magukkal. Míg a színek inkább az érzelmeinkre, a formák a szellemünkre hatnak, megállítanak, szinte meditatív állapotba kerítenek, önvizsgálatra invitálnak – ajánlotta a művész alkotásait Brányi Mária alpolgármester köszöntőjében.

Szavai minden bizonnyal nyitott fülekre és nyitott szívekre találtak, hiszen érdeklődőből volt bőben: zsúfolásig megtelt a kiállító terem a megnyitón. Bár a tárgyiasult formavilág nélküli, konstruktivista művészet a Kádár-korszak alatt még polgári dekadenciának számított – ahogy arra dr. Bajkay Éva művészettörténész, Fajó János munkásságának legfőbb ismerője emlékeztetett –, ma már egyre többen igénylik és kedvelik a kortárs művészet ezen ágát.

Hogy ez így legyen, maga is elég sokat tett az alkotáson túl: nyári kurzusokat tartott, majd felsőfokon oktatta az Iparművészeti Egyetemen a konstruktivista művészeti gyakorlatot. Egész munkássága az iskolai oktatásra, a műhelymunkára és az alkotói-kiállítói szabadművészi tevékenység hármasára épül, amelyek közül az utóbbi kapott most nagyobb szerepet a Művészetek Házában.

Középen Fajó JánosKözépen Fajó János

Fajó János nem a természetet utánozza, sosem a hagyományokat követte, hanem mindig is kísérletezett. Elvont kompozíciói belső elhivatottságból születtek, legfőképp választott mestere, Kassák Lajos hatása alatt. Semmit sem bízott a véletlenre: saját bevallása szerint a színek expresszív ereje szellemi igazságokat jelenít meg, s mindig is ezt szem előtt tartva kívánt az emberek lelkéig hatolni munkáival – méltatta a művészt dr. Bajkay Éva.

Bár a mostani kiállítás ennek a hatalmas életműnek csak egy szeletébe enged betekintést, a Művészetek Háza a művésszel közösen gondolkodva egy nagyobb reprezentatív válogatásra is készül, ahol szobrokkal, festményekkel kísérelik meg majd bemutatni annak főbb pontjait. Addig is elérhető Fajó János életmű albuma, októberig 1-ig pedig vasárnap kivételével naponta látogatható a kiállítás a Modern Képtár / Vass László Gyűjteményben.

Bertalan Melinda
további cikkek
A magyar múzeumi szakma elitje gyűlt össze Veszprémben közélet A magyar múzeumi szakma elitje gyűlt össze Veszprémben A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége idei tavaszi közgyűlését és szakmai konferenciáját május 21–22-én tartják meg Veszprémben, a Laczkó Dezső Múzeum szervezésében. A kétnapos eseményre több mint száz intézmény képviselője érkezett, köztük számos határon túli magyar múzeum szakembere is. 2025. május 22. 13:23 Nem hagyják elveszni Veszprém fénybe borulásának történetét Laczkó Dezső Múzeum Nem hagyják elveszni Veszprém fénybe borulásának történetét A Lackó Dezső Múzeum munkatársai a Műszaki és Közlekedési Múzeum szakembereivel közösen elkezdték feldolgozni a nemrég elhunyt id. Gombor József hagyatékát. Néhány éven belül lehet, hogy új formában, de ismét láthatja a közönség Veszprém fénybe borulásának történetét. 2024. július 19. 13:01 Európa szintű kiállítás nyílt a Várbörtön Múzeumban Európa szintű kiállítás nyílt a Várbörtön Múzeumban Nem csupán a régmúlt történeteit meséli el, komoly morális kérdéseket is felvet a Várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás, aminek hivatalos megnyitóját kedden délután tartották, most pedig már bárki szabadon látogathatja. Hogyan lehet büntetni úgy, hogy közben ne vegyük el a lehetőségét, hogy az ember visszailleszkedjen a társadalomba? Utópia mindez, vagy realitás? A választ a látogatókra bízzák miután megismerték Európa utolsó várbörtönéből kialakított múzeumot Veszprémben. 2024. április 3. 1:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.