Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C

Biganticus buli

2016. július 14. 12:59 // Forrás: Ecoport
Július 14-én érkezik a Rozé, Rizling és Jazz Napokra Heincz Gábor „Biga” zenekarával, akivel kedvenc fesztiváljáról és aktuális zenei terveiről is beszélgettünk.

Mesélj egy kicsit, milyen projekten dolgozol jelenleg?

Jelenleg a zenekarommal egy teljesen új koncertműsor összeállításán dolgozunk a nyárra, illetve az idei évre. Az a tervünk, hogy a jövő év tavaszától már kizárólag saját dalokat játsszunk, ezért most lázasan írjuk a szövegeket. Fokozatosan alakulunk át, háromhavonta szeretnénk jelentkezni egy új dallal és klippel. Ennek az egyik fázisa lesz egy nagy önálló koncert idén az Akváriumban, majd az A38 hajón a nyolc számos EP lemezbemutató koncertje.

Milyen jellegű dalokra számíthatunk?

A sorozat első darabja a rádiókban nemrégiben debütált All right című dalom. Hál’ istennek nagyon hamar megszerették a hallgatók, felkerült a slágerlistára. Rövidesen érkezik hozzá a videoklip is, és az utolsó finomításokat végezzük a következő nótán. Stilisztikai szempontból lesz egy kis változás: a tőlem megszokott acoustic vonal sok esetben marad – mint ahogy az All rightban is jelen van –, és továbbra is modern és slágerzenét szeretnénk készíteni, a következőben viszont lehet, hogy egy kicsit rockosabb irányba mozdulunk el.

Kevesen tudják, hogy szorosan kötődsz Balatonfüredhez, a szüleid a mai napig ott élnek. Mennyire inspirál ez a borvidékeiről is híres balatoni közeg?

Én általában kötődöm a kisvárosi hangulathoz, talán azért, mert világéletemben a belvárosi nyüzsgésben éltem, és néha jól esik a csend és a nyugalom. A balatonfüredi lét már egy megszokott állandó az életemben, gyakran járok le a szüleimhez, akiknek van ott nagyon szép kis házuk és egy Balaton szerte ismert rétes boltjuk, a város is gyönyörű. Nekem a balatoni életérzés a nyárral kapcsolódik össze, és ez mindenképpen inspirál. Úgy érzem, a dalaimon keresztül is vissza tud jönni ez az érzés, azon a környéken nagyon szeretik, és a rádiók is szívesen játsszák őket, sokszor hívnak fellépésre.

Harmadik alkalommal lépsz fel a Rozé, Rizling és Jazz Napokon. Milyen élményeid kötődnek a VeszprémFesthez és a kísérőrendezvényéhez?

Gyakorlatilag elmondhatom, hogy a kedvenc fesztiválomról van szó, ráadásul a Rozé, Rizling színpadot nagyon-nagyon szeretem. Hihetetlenül patinás környezetben, a kis bodegák körében zenélhetünk, ami igazán családias hangulatot varázsol a rendezvénynek. Érdekes, hogy igen különböző stílusú zenekarok lépnek fel, mégis mindet nagyon szereti a közönség. A kicsit jazzessebb, akusztikusabb vonalat is szívesen hallgatják, végigtapsolják, a táncosabb daloknál pedig szinte megőrülnek. Rendkívül befogadó ez a társaság, nagyon kedvelem.

Civilként is részt veszel a fesztiválon?

Mindenképpen, idén is tervezzük, hogy ha már ott vagyunk, a turnébuszban ücsörgés helyett belevetjük magunkat a fesztiválba, kóstolgatunk, meghallgatjuk a produkciókat.

Bigantic címmel adtok koncertet. Mire utal a cím?

Csupán arra, hogy ez nem egy szóló produkció lesz, hanem zenekaros koncert. Történt egyébként ebben is egy kis változás: míg korábban voltak mellettem női vokalisták, ez most megszűnt, viszont színesedett a zenekar – a Roy & Ádámból ismert Nagy Ádám fog gitározni rajtam kívül. Teljesen új műsorral érkezünk, ha pedig elkészül a következő dal végleges szövege, az is repertoáron lesz már, függetlenül attól, hogy csak júliusban debütál majd.

Ecoport

Bertalan Melinda
további cikkek
Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! kultúra Márciusban több mint 100 programmal indítja az évet a TASTE BALATON fesztivál! Vacsora egy evolúcióbiológus társaságában, kovászolós és zöldségfermentáló workshopok, sörfőzdés grillezés, tóparti brunch, egyszeri és megismételhetetlen séf-összefogások, valamint izgalmas kulturális gasztro-kalandok – mindez a kora tavaszi Balaton hangulatában. Március 6. és 15. között ismét érkezik a TASTE BALATON fesztivál, amely tíz napon át pezsgő programokkal, kultúrával és felejthetetlen gasztronómiai élményekkel tölti meg a Balaton partját. Budavári Dóra, a fesztivál alapítója, szervezője mesélt a részletekről. 2026. február 22. 11:50 Évről-évre bizonyít a Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál közélet Évről-évre bizonyít a Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál Szombaton tartották a XIII. Vámosi Lencse- és Hurkafesztivált, amely évről-évre a hagyományos ízek, a közösségi élmények és a sokszínű szórakoztató programok találkozási pontjává válik. 2026. február 15. 8:25 „Mindegyik vállalkozásom gyerekkori élményekből fakad” Life&Style „Mindegyik vállalkozásom gyerekkori élményekből fakad” Mészáros Zoltán a VeszprémFest, a Rozé, Rizling és Jazz Napok, valamint a Balaton Wine & Gourmet fesztiválok alapítója, a veszprémi Oliva Hotel és Étterem tulajdonosa, a Snétberger Zenei Tehetség Központ társalapítója. 2025. december 11. 11:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.