Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémben a könyvtáros szakma

2016. július 7. 16:08
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete a királynék városában tartja éves vándorgyűlését csütörtöktől.

Három napon keresztül Veszprém városa látja vendégül a Magyar Könyvtárosok Egyesületének vándorgyűlését. A könyvtáros szakma negyvennyolcadik alkalommal ül össze, idén az együttműködés és a felelősség a központi téma. Kapcsolat – Könyvtár – Együttműködés: felelősséggel a sikeres közösségekért címet kapta az idei vándorgyűlés, melyet a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE), s annak Veszprém megyei szervezete az Eötvös Károly Megyei Könyvtárral, a Pannon Egyetemmel és Veszprém városával közösen rendez július 7. és 9. között.

Az esemény csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján Barátné dr. Hajdu Ágnes, az MKE elnöke elmondta: az eseményre több mint 800 főt várnak, ami rekordnak számít a rendezvény történetében. – A vándorgyűlés azt a célt szolgálja, hogy mi könyvtárosok minél minőségibb, s az életpályánkat meghatározó ismeretekhez juthassunk annak érdekében, hogy a könyvtárhasználókat a lehető legjobb minőségben tudjuk kiszolgálni. A tizenhárom szekció programja is ennek a gondolatnak jegyében szerveződött.

Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere szerint mindig különleges kihívás, ha egy egész szakmát kell vendégül látni Veszprém városában, amely örömmel fogadja az ország könyvtárosait. – Azok a témák, szekciók, amik a vándorgyűlés szakmai részét adják mind-mind aktuális kérdések, fontos, hogy ezeket meg lehet vitatni. A szakmai kérdések tárgyalása mellett lehetősége nyílik arra is az ideérkezőknek, hogy új kapcsolatokat, barátságokat átalakítsanak ki, és hogy felfedezzék Veszprém kulturális tartalmait – zárta gondolatait a vársovezető.

Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora hozzászólásában kiemelte, hogy a könyvtárak mindig is a tudományosság szolgálatában álltak, információt szolgáltattak, elválaszthatatlan részei a tudománynak. – A könyvtárszakma felvette a lépést az elmúlt évtizedek információs társadalomi fejlődésével. Ez jól észlelhető abból is, hogy az eseményen többségben vannak azok a cégek, szolgáltatók, akik olyan lehetőségeket kínálnak, amik megkönnyítik az információ hozzáférését. A tudománynak egyre inkább a társadalmat kell szolgálnia, az ilyen szakmai találkozók pedig ezt a folyamatot segítik.

Az esemény díszvendége, dr. Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa az európai identitást építő, fejlesztő intézménynek nevezte a könyvtárakat. – A könyvtár az az intézmény ahol közös pontokat találhatunk a nemzetek között. A könyvtárakban találhatók az európai kultúra hősei. Fontos, hogy odafigyeljünk könyvtárainkra, vigyázzunk rájuk, s hogy korszerűvé tegyük a kultúra eszközeit. A könyvtárosok a műveltség őrzői, fontos hogy megmaradjon az elkötelezettségük, hitük választott szakmájuk mellett – jegyezte meg Navracsics, aki szerint az európai versenyképesség szerves részét képezik a könyvtárak.

Zatkalik Dániel
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.