Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 10. Ármin
Veszprém
18°C
2024. május 10. Ármin
Veszprém
18°C

Palackba zárt szenvedély

2016. július 6. 23:05 // Forrás: Ecoport
Kevés találóbb pincészet lehetne a Rozé, Rizling és Jazz Napok egyik vezető borászata, mint a Homola Szabolcs alapította Homola Pincészet. Nemcsak zamatos boraik, de szoros kötődésük is igencsak indokolttá teszi állandó jelenlétüket a fesztiválon.

Ha jól tudom, eredendően Ön informatikus végzettségű, ami elég távol áll a borászattól. Miként kezdett el mégis ezzel foglalkozni?

Régóta vágytam már egy vidéki házra a Balaton partján. Paloznak az első pillanattól kezdve otthonos volt, távolabb a parttól, mégis balatoni panorámával és hihetetlen nyugalommal, így nem volt kérdés, hogy maradunk.

Egyik pillanatról a másikra döntöttem el, hogy a régi szőlőterületeket megtartom és a ház mellett borászatot alakítok ki. A bor szeretete régóta része az életemnek, de bort készíteni még most is csak tanulok. Ehhez jó társakat választottam: Homonna Attila borásszal és Demjén Gábor szőlésszel szinte a kezdetektől fogva együtt dolgozunk. Hihetetlenül maximalisták, és lehet velük kísérletezni. Nemrég furmintot is telepítettünk!

Viszonylag fiatal pince az Öné, de évről évre nő a népszerűsége. Hol tart most és milyen út vezetett idáig?

Mára a Balatonfüred-Csopaki Borvidék legjobb dűlőiben gazdálkodunk, immár 15 hektáron. A cél idén 60 ezer palack értékesítése. 4 nagy dűlő adja a termés alapját. Két borcsaládunk van, a Homola-sorozat hordós erjesztésű és érlelésű tételei, mint például a Sáfránykert Olaszrizling, a Hajnóczy Olaszrizling, a Parti Szél cuvée vagy a Kékfrankos. Dűlőn belüli hordóválogatások is készülnek, ebben az évben elsőként kerül forgalomba a Sáfránykert Olaszrizling válogatás és a Kishegy nevű Olaszrizling válogatás.

Másik büszkeségünk, a 100% borcsalád a frissebb, könnyű, reduktív vonalat képviseli, igazi balatoni életérzést közvetítve. Az ikonikus nevű 100% Balaton megmutatja, hogyan képzeljük el a magyar tengert borban: egy lendületes, friss cuvée, helyi fajtákból.

A kezdetektől törekszünk arra, hogy Paloznak úti cél legyen a Balatonra látogatók számára. A tavalyi évben letettük ennek alapjait, megnyílt a pince mellett a Homola Borterasz, a paloznaki faluközpontban pedig megnyitottuk az éttermünket, egy őszinte vidéki vendéglőt minőségi alapanyagokkal és borválasztékkal. A legnagyobb ünnep persze a most 5 éves Paloznaki Jazz Piknik, amely egy kis jazz estből egy 3 napos fesztivállá nőtte ki magát nemzetközi előadókkal és felejthetetlen hangulattal. Legalábbis ezt mondják, akik már megfordultak nálunk.

Valóban jól érzi a jazz és a bor összefüggését, amit a fesztivál szervezése is mutat. Honnan jött az ötlet a Paloznaki Jazz Piknikhez és mi a célja vele? Mit jelent Önnek a Piknik?

Magam is zenéltem régebben és közel áll a szívemhez a jazz. A jó borok élvezete, Paloznak hangulata és a Balaton látványa mellé ösztönösen jött az ötlet, hogy már csak a zene hiányzik. Hiánypótló rendezvényt kívántunk nyújtani, egyedülálló gasztronómiával, különleges koncertélménnyel, mindezt családbarát megközelítéssel, a nagy fesztiválok alternatívájaként. Idén 17 nemzetközi és hazai előadó lép színpadra. Saját boraim mellett az idén is a környék borászatai, kézműves termelői és közkedvelt éttermei fognak gasztronómiai élményt nyújtani a látogatóknak.

A Paloznaki Jazz Piknik programjáról és a jegyekről bővebben a www.jazzpiknik.hu oldalon lehet olvasni.

Ecoport
Szabó Virág | Fotó: Babják Tamás, Homola

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.