Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Teve tuvudtad, hovogy levesz veVEN?

2009. április 1. 0:45
Idén is Veszprémi Egyetemi Napok. Miért is, hiszen tavaly is volt.

Az úgynevezett Bolognai folyamat erősen érezteti hatását az egyetemista közösségekben is. A három éves szakokon már nem alakulnak ki olyan baráti társaságok, melyek pár év múlva képesek a diákrektori kampányt koordinálni. Egy VEN csapat irányítása óriási feladat, és ha nem összeszokott társaság csinálja, akkor sajnos nagy rá az esély, hogy nem sok jó sül ki belőle. Tavaly novemberben ezért alakult meg a „VEN reform” bizottság, melynek tagjai arra a véleményre jutottak, hogy Veszprémben is évente lesz egyetemi napok. Miután az ötlet megjárta az összes társadalmi fórumot, a rektori tanácsot és az egyetemi szenátust, nyilvánosságra került.

De ennyit a múltról, nézzük mi is várható a XXI. Veszprémi Egyetemi Napokon. Meglepetésekben nem lesz hiány, idén már két színpad előtt is tombolhat a közönség jobbnál jobb zenékre. A szponzoroknak köszönhetően különböző party-pontok is lesznek, melyeken változatos stílusokkal találkozhat az oda tévedő. Ezek mellett természetesen minden éjjel várja a szórakozni vágyókat a DiákCentrum és az 5 csapatkocsma.

Idén először lehetőség nyílik csendesebb kikapcsolódást biztosító helyszínre is, melynek a Kultúr Café nevet adták a szervezők. A Civil falu folyamatosan fogadja majd a szféra iránt érdeklődőket, és tervben van az egyik országos kereskedelmi rádió élő helyszíni bejelentkezése is.

Itt lesz a 30Y, a Heaven Street 7, a Machine Mouse, a Cozombolis, Marót Viki, Takács Tamás, Nagy Feró és a Beatrice, a Deep Insight pedig egyenesen Finnországból jön ide. A retro vonalát Korda Gyuri és Balázs Klári fogja képviselni, a United pedig egy olyan műsorral jön, ami Magyarországon még nem volt, és a VEN-en lesz a premierje. Ez persze csak egy kis ízelítő. A színpadokon még 30 másik zenekar is megfordul.

Ódor Eszter
további cikkek
Szakmák, amelyekre valóban szükség van: a felnőttképzés és a munkaerőpiac volt napirenden Veszprémben közélet Szakmák, amelyekre valóban szükség van: a felnőttképzés és a munkaerőpiac volt napirenden Veszprémben Veszprém vármegye foglalkoztatási helyzetéről, a felnőtteknek meghirdetett képzésekről és a kamara programjairól is szó volt a Szakképzési és Foglalkoztatási Bizottság ülésén. A tanácskozás egyik fő kérdése az volt, hogyan lehet a képzési kínálatot még jobban a helyi vállalkozások igényeihez igazítani. 2026. július 9. 13:52 Mintegy 250 millió forint uniós támogatást kaptak sajátos nevelési igényű gyermekeket ellátó Veszprém vármegyei intézmények közélet Mintegy 250 millió forint uniós támogatást kaptak sajátos nevelési igényű gyermekeket ellátó Veszprém vármegyei intézmények Mintegy 250 millió forint uniós forrásból valósult meg az Esélyt a gyermeknek elnevezésű program, amelynek keretében négy Veszprém vármegyei intézmény részesült támogatásban. A projektnek köszönhetően új eszközök és gépjárművek érkeztek az intézményekhez, emellett a pedagógusok továbbképzéseken is részt vehettek. 2026. június 24. 11:11 A pedagógusnak másfajta időszámítása van közélet A pedagógusnak másfajta időszámítása van Elköszönt kollégáitól a Veszprémi Tankerület leköszönő igazgatója, aki egy múltba révedő beszéd helyett nagyon is jövőbe mutató gondolatokat fogalmazott meg, érintve többek közt a pedagógusi pálya fiatalítását és a mesterséges intelligencia megjelenését is. A veszprémi szerdai pedagógus napi ünnepségen ezenkívül a város tanárait is díjazták. 2026. június 10. 22:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.