Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bővülő források a gyermekétkeztetésben

2016. május 29. 22:18 // Forrás: mti
A gyermekétkeztetési program finanszírozására a jövő évi költségvetésben a tervek szerint az ideinél 2,2 milliárddal több, 74 milliárd forint jut.

Minderről Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára beszélt múlt héten, aki felidézte, hogy 2010-ben erre a feladatra csak 29 milliárd forintot fordítottak. A kormány és a szaktárca is arra törekszik, hogy minél több rászoruló vehesse igénybe szociális alapon az étkeztetést; az ételek pedig ne csak finomak, hanem egészségesek is legyenek. A szociális felzárkózási és az egészségügyi megközelítés együttesen határozták meg az elmúlt évek jogalkotását is - mondta az államtitkár.

Illusztráció: MTIIllusztráció: MTI

Rétvári Bence felidézte: amíg 2010-ben a szociális - ingyenes - étkeztetésben részt vevő bölcsődés gyerek aránya 14 százalék volt, addig 2015-ben ez az arány 71 százalék volt. Az óvodában ez idő alatt az ingyenesen étkező gyerekek aránya 28-ról 75 százalékra nőtt A kormány a gyerekek szociális étkeztetésére fordítható forrásokat folyamatosan növelve, mindig biztosította a szükséges anyagi eszközöket. Így a legkisebb gyermekeknél a 92 ezerről 318 ezerre növekedett az ingyenes étkezésben részesülők száma.

Ingyenes ellátásban - étkezésben - 2015 szeptemberéig a gyermekvédelmi támogatásban és a fogyatékkal élő gyerekek részesülhettek. A három és több gyerekes családok pedig 50 százalékos térítési díjat fizettek. A finanszírozás rendszere 2014-ben megváltozott. A központi költségvetés - figyelembe véve például az ellátottak számát és más körülményeket is - bértámogatást és üzemeltetési támogatást biztosít a működtetőnek.

Tavalyelőtt törvényi úton kiterjesztették az ingyenes bölcsődei és óvodai étkezésben részesülő gyerekek körét. Például ingyenes étkezést kaphatnak azok a gyerekek, akinek a családjában az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a legkisebb munkabér nettó összegének 130 százalékát.

Emellett az egészséges táplálkozás biztosítása érdekében felmenő rendszerben - a múlt év szeptember 1-től kell alkalmazni a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokat. Az önkormányzatok pedig január 1-től kötelező feladatként látják el az intézményen kívüli szünidei étkeztetést. Az ebben az ellátásban részesülő gyerekek száma potenciálisan mintegy 221 ezer. A múlt évben nyári étkeztetésben - amire a kormány 3 milliárd forint forrást biztosított - 1484 településen, mintegy 134 ezer rászoruló gyermek részesült. A szünidei étkeztetés finanszírozására az idén 5,3 milliárd forint áll rendelkezésre - mondta az államtitkár.

vehir.hu
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.