Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Legyen öröm a tanulás!

2016. május 21. 12:27
A Kék Madár Alapítvány vehette át idén a Pro Civitate díjat a veszprémi civil nap szombat délutáni megnyitóján a Kossuth utcán.

A Kék Madár Alapítvány a Báthory István Általános Iskolában működik, célja, hogy öröm legyen a tanulás. Weboldalukon így mutatják be magukat:

„Alapvető értéknek a gyermekek nevelése, fejlődése során az önállóságot, autonómiát, toleranciát, kreativitást és a boldogságot tartjuk, miközben siker- és teljesítményorientált a tevékenység.

Ezen értékek alapján azt kínáljuk, hogy családias, szeretetteljes légkörben tanítunk, elsősorban gyermekeket és nem tantárgyakat. Minden gyermeknek biztosítjuk tehetsége kibontakoztatását, és megtanítjuk őket egymással bánni, és együttműködni a nagyobb feladatok megoldásában is.

A “kék madaras” iskola az a hely, ahol a gyerekek megtanulnak tanulni, és a tanulást élvezve fejlődhetnek egyéni ütemük és lehetőségeik szerint.

A tanulás az a folyamat, ahol a gyermek büntetés nélkül cselekedhet, kutathat, csalódhat és fejlődhet. Az alkotó-kreatív személyiség nagy szabadságigénnyel rendelkezik, általában függetlenségre törekszik, kritikus, önálló, kezdeményező, bátor. A Kék Madár Program kreatív gyermek neveléséhez, a kreativitás fejlesztéséhez “pszichológiai védelmet” biztosító környezetet teremt. A kisiskolás gyermekkorban elsősorban a szülő joga dönteni arról, hogy gyermeke milyen módon fejlődjön. Ebben a programban a szülő – gyermek - pedagógus kölcsönösen megtalálják egymás nyugalmát, megbecsülik egymást, és a kölcsönös épülést tekintik alapvető céljuknak.”

A díjat átadó Némedi Lajos alpolgármester a város valamennyi civil szervezetének megköszönte a munkáját.

Jegesné Rémesi IrénJegesné Rémesi Irén

A díjat az alapítvány nevében Jegesné Rémesi Irén vette át. A díjat egy közös alkotás eredményének tartja, amit nem érhettek volna el a diákok, a szülők, a pedagógustársak és a támogatók segítsége nélkül – jelentette ki.

A huszonnyolc civil szervezet részvételével megrendezett civil napon egész napos programok várták az érdeklődőket: délelőtt halfőző versenyt rendeztek, a szervezetek kitelepültek a Kossuth utcára, ahol délután a kulturális területen aktív civilek műsorai szórakoztatták a közönséget.

vehir.hu
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.