Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közlekedés-fejlesztés segítheti a kertvárosiakat

2016. május 18. 20:51
Kádárta, majd Gyulafirátót volt a városi konzultáció soron következő állomása.

A 2015-ben lezárult fejlesztési időszakban 10 milliárdos forrás állt rendelkezésre a város megújítására. Porga Gyula polgármester hangsúlyozta, a következő időszakra már egy más fejlesztési politika lesz majd jellemző. Az önkormányzat 11,5 milliárd forintos forrásból gazdálkodhat, de Orbán Viktor miniszterelnök Veszprémben tett látogatásakor még ezen az összegen felüli forrásokat is megígért, amelyek további jelentős fejlesztéseket tesznek lehetővé.

A polgármester szerint nem az az elsődleges, hogy mekkora összeg érkezik a városba, hanem hogy ebből a pénzből gazdagodik-e a város és a polgárok. Kádártán a kultúra fog nagyobb szerephez jutni az elkövetkezendő években. Czaun János, Kádárta és Gyulafirátót képviselője bízik abban, hogy a felújított faluház méltó helyszíne lesz a kulturális programoknak. A faluház helyén a továbbiakban orvosi rendelő működik majd. A miniszterelnök múlt keddi látogatásakor fontos ígéretet tett Veszprém megye lakóinak: a régió megszakítás nélküli kerékpárúttal fog gazdagodni Zirc és Veszprém között.

Kádártán szóba került a piac- és Vásárcsarnok helyzete is. Évtizedes probléma, hogy a pályaudvar környékén lehetetlen parkolóhelyet találni, gyakran fennakadásokkal kell számolni, ez pedig hosszútávon az ottani üzletek forgalmának rovására megy. A közlekedés (főleg a tömegközlekedés) korszerűsítése kulcsfontosságú szerephez jut majd a fejlesztések során. A városvezetés a VKSZ Zrt.-vel közösen szeretné összehangolni a buszpályaudvar és a vasútállomás feladatát. A buszpályaudvar gyakorlatilag átköltözne a vasútállomás mellé, így a vásárcsarnok melletti funkcióját vesztett üres helyen közel 100 parkolóhely kialakítására nyílik majd lehetőség. Az ezer sebből vérző tömegközlekedés egyébként nagy korszerűsítések előtt áll, tervben van a menetrendek újratervezése, dinamikusabbá tétele, nagy távlatokba helyezve pedig az elektromos buszokra való átállás.

A Veszprém Aréna bővítése is napirenden van, emellett azon a területen is bővülni fog a parkolóhelyek száma. A parkolók bővülését a környékre tervezett jégcsarnok és uszoda is indokolttá teszi. Utóbbi a szabadidős és versenysportot is igyekszik majd kiszolgálni. A polgármester szerint 2017 nyarán kezdődhet el az 50 méter hosszú versenymedence, a két kisebb tanmedence, valamint az Aréna lelátójának 8 ezer férőhelyessé bővítése. Az új uszoda mellett a Március 15. úti uszoda felújítása is tervben van.

Porga GyulaPorga Gyula

A 8-as és a 82-es főút összekötése is egyre sürgetőbbé válik, hiszen egy veszélyes és terhelt útszakaszról beszélünk, amely gyakori balesetek és torlódások helyszíne és a gyalogátkelés kérdése sincs megoldva: a sebességkorlátozást gyakran figyelmen kívül hagyják az autósok, emellett a gyalogátkelőhely és a járdasziget hiánya is nehezíti a gyalogosok helyzetét.

A konzultáció résztvevői jelezték, hogy a kádártai posta környékén is jó lenne parkolóhelyeket kialakítani, a szabálytalanul és gyakran egész nap ott álló autók ugyanis fennakadásokat okoznak. A Győri út siralmas állapotára reagálva Porga Gyula elmondta, a felújítás legnagyobb akadálya az, hogy nem önkormányzati tulajdonban van az út.

Gyulafirátóton azzal a jó hírrel nyitotta a fórumot Czaun János képviselő, hogy 2017 szeptemberére a tervek szerint elkészül a község új óvodája. Az elképzelések szerint az intézményen belül az 5 óvodai csoport mellett egy 12 gyermek foglakoztatására alkalmas bölcsőde is helyet kap. A beruházásra 400 millió forintot különített el a veszprémi önkormányzat.

Czaun JánosCzaun János

Jogos a panasz az utak minősége miatt. Mindenekelőtt a Posta utca felújítása lenne fontos. Veszprém vezetősége már jelezte igényét a jelenleg állami tulajdonú útra, ha pozitív döntés születik az ügyben, akkor pedig minél előbb elkezdik a rendbetételét.

A csapadékvíz megfelelő elvezetése érdekében már megtették az első lépéseket, illetve az orvosi rendelő átalakulására is nagy az esély. A posta és az önkormányzat előtti tér megújulását megkoronázva a község egy kőszoborral is gazdagodni fog, amely a rátóti csikótojást örökíti meg.

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat közélet Megnyílt a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító EU-pályázat Megnyílt szerdán a 18 évesek számára ingyenes európai utazási bérletet biztosító uniós pályázat: az úgynevezett DiscoverEU-program keretében több mint negyvenezer európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak oszt ki ingyenes európai utazási bérletet az Európai Bizottság. ma 16:05 Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből közélet Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből A Magyar Vöröskereszt 2026-ban fennállásának 145. évfordulóját ünnepli. A jubileumi évben a szervezet célja meghatározó pillanatok felelevenítése, és hazai humanitárius jelenlétének összegzése, hogy az önkéntesek, munkatársak és támogatók közösen mutathassák meg, mit jelent ma vöröskeresztesnek lenni. Ennek jegyében hirdeti meg a szervezet a „Pillanatképek a Magyar Vöröskereszt életéből” című fotópályázatot, amelyre 2026. április 15-ig várják a pályaműveket. ma 12:21 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját választás 2026 A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne. ma 14:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.