Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
9°C
2026. március 19. József
Veszprém
9°C

Sportnegyed, viadukt és ipari park épülhet

2016. május 10. 11:00
„Történelmi léptékű gazdaságfejlesztési megállapodást” írt alá Porga Gyula polgármester és Orbán Viktor miniszterelnök.

A városvezető és a kormányfő kedd délelőtti megbeszélését követő sajtótájékoztatón Porga Gyula úgy fogalmazott, hogy erős Magyarország akkor létezik, ha erősek az önkormányzatok is. A két szektor évek óta erős szövetséget képez: először elválasztották az állami és önkormányzati feladatokat, az önkormányzati rendszert béklyóba kötő adósság-állománytól megszabadította az állam a településeket.

A polgármester szerint az állam felismerte, hogy a nagyvárosokat kell segíteni, mert azok térségi szerepet töltenek be. Az a program, amiről a miniszterelnökkel egyeztettek, ezt a célt szolgálja. „Veszprémben büszkék vagyunk az elődeink kitartására, szorgalmára, kreativitására, de ez a múlt teher is, ami megköveteli, hogy ne csak megőrizzük, de gyarapítsuk is az örökölt értékeket.” Porga Gyula úgy fogalmazott, hogy 2016 májusát arany betűkkel írják majd Veszprém történetében, és egy „történelmi léptékű gazdaságfejlesztési megállapodást” kötöttek.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Veszprém jó állapotban van szellemi, gazdasági, politikai és pénzügyi szempontból is. A 2010-ben 6%-os munkanélküliséget sikerült 3% alá csökkenteni. 2014 után 4000 munkahely jött létre, a városban megtermelt egy főre jutó nemzeti össztermék 16, az ipari teljesítmény 40 százalékkal nőtt. A város ipari szerkezete jó: jelen van két nemzetközi zászlóshajó, és 7000 vállalkozás működik a hatvanezres településen. Ez egy saját lábon állásra törekvő város képét mutatja.

„Régi mentalitás a siránkozás” – fogalmazott – „hogy a sikereket le kell tagadni, mert úgy gondoljuk, támogatást csak az elesettek kaphatnak. Ezen a hozzáálláson változtatni kell. Ma sok dologban állapodtunk meg, és nem azért, mert önöknek segítség kell: a siker nem ellene, hanem mellette szól annak, hogy támogassuk az önök törekvéseit. Aki sikereket ér el, arról joggal feltételezzük, hogy újabb lehetőséget kapva ismét sikeres lesz.”

A miniszterelnök és a polgármester megállapodása a következőket tartalmazza:

  • Rendezik a szentkirályszabadjai reptér tulajdoni viszonyait, a mellette található ipari területet és a légi közlekedést – erre a célra 4 milliárd forintot szánnak
  • Iparos parkot hoznak létre 2,5 milliárd forint értékben azzal a feltétellel, ha szakképzési gyakorlóközpontot is létrehoznak ott.
  • Aranyosvölgyi kreatív tudáspark kialakítása – ennek részleteit és tartalmát még később tisztázzák.
  • A vasúti és autóbusz-pályaudvarok rendezését is támogatnák, de pontos összeget akkor tudnak a feladathoz rendelni, ha a tervek elkészültek.
  • Új völgyhíd épül 3 milliárd forintért, és ehhez kapcsolódóan további 3 milliárdért felépítik a belső körgyűrű Dózsavárost a Jutasi úttal összekötő szakaszát
  • Kerékpárút épül 280 millió forintért Csopak-Felsőörs, 500 millióért Zirc, 600 millióért a Somló irányába.
  • Felújítják a Petőfi Színházat, aminek az eredeti állapotát állítják helyre. Ezt a feladatot a kormány vállalja, de az árról még tárgyalnak.
  • 2,5 milliárdot kap az állatkert.
  • A Csermák Antal Zeneiskola belső felújítása 762 millióba kerül.
  • 8000 férőhelyesre bővítik a Veszprém Arénát 3 milliárd forintból.
  • Felújítják a Stadiont 1,2 milliárdért
  • Amennyiben a TAO-támogatáson felüli hozzájárulás szükséges a jégcsarnok megépítéséhez, azt a kormányzat vállalja.
  • Biztosan megépül az uszoda és hozzá kapcsolódóan a nyolcas és 82-es utak körforgalommal ellátott összeköttetése is megvalósul, pontos összegben a végleges tervek ismeretében tudnak majd megállapodni.

Nem része a programnak azonban a nyolcas út Veszprémet elkerülő szakasza, ami a miniszterelnök szerint harminc milliárd forintba kerülne, és ennek fedezete egyelőre nem áll rendelkezésre. Hozzátette: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt a pénzt mielőbb előteremtsék.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. tegnap 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. tegnap 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. tegnap 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.