Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hétfőn kezdődnek az érettségi vizsgák

2016. április 27. 12:48 // Forrás: mti
Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv írásbeli vizsgájával megkezdődik az idei tanév május-júniusi érettségi időszaka, amelyben mintegy 112 ezren adnak számot tudásukról.

Ebben a vizsgaidőszakban lép életbe az a szabály, amely szerint a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi időszakban a vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat teljesítésének igazolása. Ha a vizsgázó ezt a feltételt nem teljesíti, nem kezdheti meg az érettségit.

A hivatal közleménye szerint a május 2. és június 24. között a középiskolákban (a húsz kormányhivatal szervezésében) 1161 helyszínen zajlanak majd az érettségi vizsgák. Az érettségizők közül csaknem 76 ezren tesznek ebben a vizsgaidőszakban "rendes" érettségit, azaz szerezhetnek érettségi bizonyítványt. Rajtuk kívül - a vizsgarendszer által nyújtott lehetőségekkel élve - mintegy 36 ezren tesznek legalább egy tárgyból valamilyen fajta érettségit.

Az írásbelik május 2-ától május 24-éig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdő időpontja június 2., a végső időpontja június 9., a középszintű szóbeli vizsgák időszaka a június 13. és 24. közötti időszakra esik.

A jelentkezők együttesen több mint 411 ezer vizsgát tesznek majd le. (Érettségi bizonyítványaikba és tanúsítványaikba további csaknem 38 ezer korábban megszerzett érettségivizsga-eredmény kerül majd várhatóan be.) Emelt szintű 43 ezer vizsga, 368 600 pedig középszintű. Az emelt szintű vizsgák száma tavalyhoz képest mintegy 700-zal, 1,6 százalékkal nőtt. Ez a növekedés is - az előző években tapasztalható folyamatos emelkedés után - tükrözi a felsőoktatás felvételi feltételeinek változásait, az ott elvárt magasabb követelményeket - írták.

A jelentkezők választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban - az idegen nyelven letett tárgyakat (például történelem, matematika, biológia, földrajz, fizika, kémia, informatika) külön számolva - 159 tárgyból lesz középszintű és 79 tárgyból emelt szintű érettségi. Hatodik éve csak azokból a tárgyakból tehető emelt szintű vizsga, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során érettségi pontot adhatnak. Az emelt szintű vizsgák számának növekedéséhez hozzájárult a több mint 8200 szintemelő vizsga is, amelyek esetében az adott vizsgatárgyból az érettségizőknek már van középszintű vizsgaeredményük, és most, felsőoktatási felvételijük érdekében a magasabb szinten is megméretik magukat.

Ebben a vizsgaidőszakban is élhetnek a jelentkezők a hét vizsgafajta mindegyikével, a jogszabályban meghatározott feltételek megléte esetén a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével. A vizsgafajták közül a legtöbb a "rendes" érettségi vizsga lesz: számuk mintegy 363 500, az összes vizsga 88 százaléka. A középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok 21 600 előrehozott vizsgát tesznek majd le (ez a vizsgák 5 százaléka). A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők csaknem 14 200 ismétlő vagy kiegészítő érettségit tesznek le (ez a vizsgák több mint 3 százaléka).

vehir.hu
további cikkek
Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! oktatás Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. ma 11:41 Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel közélet Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel Tizenkettedik alkalommal rendezte meg óvodásoknak szóló természtvédelmi vetélkedőjét és rajzpályázatát a Szilágyi Keresztény Iskola. Kedden hirdettek eredményt. 2026. január 27. 21:51 Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. közélet Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. Rég nem látott létszámokkal dübörögnek a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, lesz tehát tanár, lesz tehát jövő - hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az országos gimnáziumi rangsor díjátadó gálán csütörtökön a budapesti Várkert Bazárban, ahol az is kiderült, hogy a Lovassy László Gimnázium ezen a listán is az élmezőnyben van, de egy másik veszprémi iskola is megjelent a díjazottak közt. 2026. január 16. 13:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.