Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. április 8. Dénes
Veszprém
7°C
2026. április 8. Dénes
Veszprém
7°C

Folytatódik a termőföldek árverezése

2016. február 26. 12:38 // Forrás: mti
Takács Szabolcs, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja az állami tulajdonú földek árverések útján történő értékesítéseinek folytatásáról tartott sajtótájékoztatót pénteken a megyeházán.

A „Földet a gazdáknak” program keretében idén is folytatják az állami tulajdonú földek nyilvános aukciója. Tavaly körülbelül 5000 hektárnyi területet árvereztek el, az idén pedig további 9200 hektárnyi és 8,5 milliárd forint értékű földet terveznek értékesíteni, melyek között akad szántó, rét és legelő.

Március 1. és 8. között árverezik a tavalyról megmaradt földterületeket, ez körülbelül 5 ezer hektárt jelent, március második felében pedig az újonnan meghirdetett 4200 hektárnyi állami földre lehet majd licitálni.

Az árverezés szabályai változatlanok, a részvétel legfontosabb feltétele, hogy a potenciális vásárló három éve helyi lakos legyen, illetve hogy a Veszprém Megyei Földhivatal által igazolni tudja földműves voltát.

Változást jelent a korábbi évekhez képest, hogy a regisztráció egy napon zajlik, reggel nyolc és fél tíz között. A 30 ezer forintos regisztrációs díj befizetését követően az érdeklődők három helyszínen licitálhatnak: a Budapest utcában, a Kistó utcában és a József Attila utcában.

Egy nap alatt tizenöt helyrajzi számot értékesítenek – közölte a kormánymegbízott. A személyi és tárgyi feltételek biztosítása idén is a kormányhivatal feladata lesz, az adásvételi szerződéseket pedig a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet fogja elkészíteni.

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált közélet Orbán Viktor: az Egyesült Államok a világ legerősebb országa, és ők ma a szövetségeseink, Magyarország békéje és biztonsága így garantált Közös sajtótájékoztatót tartott kedd délután a Budapestre látogató J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. tegnap 15:58 Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából közélet Negyven új férőhelyet alakítana ki a veszprémi állatmenhely az adó 1 százalékából Folyamatosan fejleszti a Veszprém határában található menhelyet az Otthont az Állatoknak Alapítvány, amely a jövőben jelentősen növelné a befogadható ebek számát. A tervek és a terület már rendelkezésre állnak a nagyszabású bővítéshez, a megvalósításhoz azonban az emberek segítségére van szüksége az adójuk egy százalékának felajánlásával. tegnap 15:23 Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban közélet Még Angliából is érkeztek LEGO-imádók Veszprémbe, hogy részt vegyenek a keresőjátékban Hatalmas sikerrel zárult az első alkalommal megrendezett I. veszprémi LEGO minifigure vadászat szombaton. A különleges esemény mintegy ezerötszáz résztvevőt csábított a város utcáira, a lelkesedés és a pozitív visszajelzések hatására pedig a szervezők már most gőzerővel dolgoznak a nyári, második forduló előkészületein. tegnap 15:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.