Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Híd a jövőbe

2016. január 16. 19:07
Egy közel háromezer négyzetméteres logisztikai központtal bővült a Nass Magnet Kft. veszprémi üzeme.

Klaus Kirchheim, a Nass Magnet Kft. német anyacégének tulajdonosa és egyben ügyvezetője szombaton délután, az új logisztikai centrum ünnepélyes átadóján elmondta, hogy húsz évvel ezelőtt, 1996-ban egy zöldmezős beruházásként nyílt meg a cég veszprémi üzeme, amely azóta jelentős változásokon esett át. A cégcsoportnak az elmúlt tíz évben bevételét és alkalmazottainak számát is sikerült megdupláznia.

Klaus KirchheimKlaus Kirchheim

Klaus Kirchheim szerint csak a múlt eredményeivel tudunk hidat építeni a jövőbe.

A cégvezető hozzátette, hogy a most megvalósult beruházás kiemelkedő jelentőséggel bír a vállalat életében.

Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, hogy egy város sikerességét jelentősen meghatározza az ott működő gazdasági társaságok eredményes munkája. Az elmúlt évek beruházásai és fejlesztései azt igazolják, hogy Veszprém jó úton halad.

A polgármester szerint a városban élők büszkék a megyekszékhely történelmi múltjára, pezsgő kultúrális életére és a Pannon Egyetemen működő magas színvonalú oktatásra. Ahhoz, hogy ezeket az értékeket tovább tudjuk adni a jövő generációinak, fenntartható feltételrendszereket kell kialakítani. Ebben a munkában a Veszprémben működő, erős gazdasági társaságok a legfontosabb szövetségesek. A polgármester kiemelte, hogy a Nass Magnet Hungária Kft. közel háromszáz veszprémi családnak biztosít megélhetést.

Porga GyulaPorga Gyula

A több, mint kétmillió euróból (630 millió forint) felépített új logisztikai centrum magában foglal egy raktárat, karbantartó műhelyeket, QS mérőszobát, irodahelyiségeket és egy szociális blokkot női öltözővel. Az épületbe két hidraulikusan állítható dokkoló egységet is beszereltek.

A fejlesztésnek köszönhetően megszűnt a túlzsúfoltság a termelésben és a raktárban, és egy rendezett, korszerű, minden igényeket kielégítő gyártó- és logisztikai csarnok került kialakításra.

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. 2026. február 2. 10:45 Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben közélet Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. 2026. január 22. 12:51 Objektív számok igazolják a veszprémi modellt MCC Objektív számok igazolják a veszprémi modellt Objektív statisztikák és a sajátos veszprémi életérzés találkozott szerda este az Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy nem lokálpatrióta túlzás a térség kiemelkedő teljesítményéről beszélni. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakember beszélgetéséből kirajzolódott, hogyan lett Veszprém vármegye az elmúlt évtizedben az egy főre eső GDP-növekedés országos bajnoka, miért elégedettek a cégek a helyi munkaerővel, és hogyan cáfolják a száraz tények a pesszimista hangokat. 2026. január 22. 9:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.