Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fontos a generációk közti hídépítés

2016. január 15. 13:17
Hiába tehetségesek, az X és az Y generáció körében nagy a bukástól való félelem, többek között ezért sem mernek vállalkozásba kezdeni ma Magyarországon - mondta péntek reggel Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke az idei első Ecoport workshopon Veszprémben.

Az Ecoport magazin, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége valamint a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara második alkalommal rendezte meg minikonferenciáját Veszprémben, melyen a hazai vállalkozások utódlási dilemmáiról tartott előadást a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének alapító elnöke, Kovács Patrik.

Az előadáson elmondta: kutatások szólnak arról, hogy világszinten nincs jó helyzetben az X és az Y generáció a mai munkaerő piacon, mondhatni elveszettnek tekinthető. Ehhez hozzájárul 2008-as világgazdasági válság, valamint az is, hogy „gyorsabban nőttek” fel, mint elődeik, és az is, hogy sokuknak az iskolákból kikerülve irreális elképzeléseik vannak a munkával kapcsolatban.

A világ 75 millió fiatal munkanélkülije jó része Európában él, ahol a fiatalok a legkevésbé vállalkozó kedvűek, hiába itt kaphatják a legtöbb támogatást az Európai Uniótól és a kormányoktól. Arányait tekintve Európa lemaradásban van mind Dél-Amerikától és Ázsiától is, ahol jóval kevesebb támogatással, de a fiatalok kétharmada saját vállalkozásban képzeli el a jövőjét, míg ez a szám a kontinensünkön csupán egyharmad.

Sokuk fél attól is - különösen Magyarországon -, hogy egy sikertelen időszak, vagy bukás egy életre rányomhatja bélyegét karrierjükre. „A közép-kelet európai országokban óriási a kudarctól való félelem kultúrája”- mondta Kovács Patrik.

Pedig a fiatal magyar vállalkozókra szükség van, ugyanis az elkövetkező 5 évben a hazai családi vállalkozások 30 százaléka generációváltáson fog keresztül menni. A rendelkezésre álló adatok szerint erre a váltásra a kkv szektor vállalkozásainak több mint 60 százaléka nincs felkészülve. És ami még aggasztóbb, nincsenek is tisztában azzal, hogy mire is kell felkészülniük. Pedig óriási a kihívás, mivel a statisztika szerint az első generációváltást a családi vállalkozások mindössze egyharmada éli túl - hívta fel a figyelmet a FIVOSZ alapító-elnöke.

A workshopon elhangzott, hogy a felsorolt dilemmákon sokan segíthet az, ha a családi vállalkozások pontosan meghatározzák, hogy ki milyen pozíciót akar, vagy fog elfoglalni egy-egy generációváltásnál, ugyanis a hazai magyar vállalkozások nagy része beleszürkül, mondhatni sodródik az árral, mivel nincsenek tiszta célok kijelölve.

A helyzet ennyire azért nem aggasztó, ugyanis Kovács Patrik szerint az X és Y generáció rendelkezik számos olyan képességgel, amivel elődeik nem: a hálózatosodásra való hajlammal, és azzal is, hogy a világot a digitális technikának köszönhetően képesek egészében vizsgálni, ami nagy előny a vállalkozások piaci gondolkodásának szempontjából.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. 2026. február 2. 10:45 Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben közélet Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. 2026. január 22. 12:51 Objektív számok igazolják a veszprémi modellt MCC Objektív számok igazolják a veszprémi modellt Objektív statisztikák és a sajátos veszprémi életérzés találkozott szerda este az Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy nem lokálpatrióta túlzás a térség kiemelkedő teljesítményéről beszélni. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakember beszélgetéséből kirajzolódott, hogyan lett Veszprém vármegye az elmúlt évtizedben az egy főre eső GDP-növekedés országos bajnoka, miért elégedettek a cégek a helyi munkaerővel, és hogyan cáfolják a száraz tények a pesszimista hangokat. 2026. január 22. 9:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.