Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Köszönet a segítőknek

2015. december 22. 11:17
Az igazi hősök köztünk vannak, a Lélektér Alapítvány és a Veszprémi Ifjúsági Ház önkéntesei pedig minden szempontból azok. Kedd délelőtt Ovádi Péter önkormányzati képviselő és Horváth Zsolt, a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány elnöke ajándékcsomagokkal köszönte meg nekik egész éves munkájukat.

A Lélektér Alapítvány és az Ifjúsági Ház fiatal hősei egész esztendőben azért fáradoznak, hogy a társadalom és a fiatalok segítségére legyenek. Áldozatos munkájuk gyümölcsét számtalanszor tapasztalhattuk: rendszeresen részt vesznek az Utcazene Fesztiválon, ahol az alkohol vagy drogproblémákkal küzdő ifjúságot támogatják a bajban, és akár életmentő szituációkban is komolyan helyt állnak: egyikük egy alkalommal sikeres újraélesztést hajtott végre. De a hétköznapokban is rengeteg segítséget nyújtanak: van, aki hátrányos helyzetű fiataloknak oktat idegen nyelvet, más a színház és a zene révén nyújt lelki támogatást, megint mások a Veszprém megyei diákok boldogulásáért küzdenek.

"Jó látni, hogy ennyi tettre kész fiatal van, akik egy-egy ötletből kiindulva hatalmas dolgokat visznek véghez" – mondta Ovádi Péter képviselő az eseményen, aki Horváth Zsolttal közösen több ajándékcsomagot osztott ki a szervezetben aktívan feladatot vállaló és bizonyos esetekben rászoruló fiataloknak.

Az egyes csomagokat a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány által üzemeltetett Szeresd a magyart! Információs Pont és Vásár munkatársai állítottak össze. Az alapítvány maga is indított egy fiatalokat segítő programot Értékőr néven, és minden évben tartanak egy jótékonysági akciót. Úgy vélik, a Lélektér Alapítvány és az Ifjúsági Ház fiataljainak áldozatos munkája igazán kiemelkedő, amiért mindenképpen jár a hála és a köszönet.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. ma 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08 Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Parkot szeretnének az Úttörőház helyére Mi a városvezetés szándéka a Kopácsi utcai ingatlannal, ahol egykor az Úttörőház állt? Erre szeretne választ kapni Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő. 2024. április 16. 14:28 Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Nagy teret kap az új közbiztonsági koncepcióban a digitális biztonság Javában zajlik az a munka, amely során frissítik a város közbiztonsági és bűnmegelőzési koncepcióját. Az erre létrehozott munkacsoport vezetője, Pálinkás Roland hétfőn számolt be a legújabb fejleményekről. 2024. április 16. 13:56

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.