Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megduplázódott a kereskedők száma

2015. november 29. 22:17
Hivatalosan is megnyitott a karácsonyi vásár a Kossuth utcán.

A hagyományos vásár már péntek óta várta a vásárlókat, de a hivatalos megnyitót az első adventi vasárnap tartották.

Porga Gyula és dr. Temesvári BalázsPorga Gyula és dr. Temesvári Balázs

Porga Gyula polgármester elmondta, hogy a veszprémi karácsonyi vásár több egy ünnepi piacnál, társadalmi esemény is, ahová szívesen látogatnak ki a családok. Az idén megduplázódott a vásárban részt vevő kereskedők száma, ami sikeres karácsonyváró időszakot vetít elő. A polgármester felhívta a figyelmet arra is, hogy elkezdődtek az Illatos Advent rendezvénysorozat kulturális programjai is.

Dr. Temesvári Balázs, a vásárt szervező VKSZ Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy hazai és külföldi példákat is megvizsgáltak, keresték azokat az elemeket, amik valóban kellemes időtöltéssé teszik az ünnepi programot. Az igazgató is rámutatott a résztvevő kereskedők számának gyarapodására, és rajtuk kívül egy helyi pénzintézet is fontos szerepet vállalt egy ideiglenes jégpálya kialakításával és működtetésével.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni gazdaság Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. tegnap 10:45 Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben közélet Először előzte meg a szél- és a napenergia a fosszilis forrásokat az EU áramtermelésében 2025-ben A szél- és a napenergia együtt 2025-ben termelt első alkalommal több villamos energiát az Európai Unióban, mint a fosszilis tüzelőanyagok. A fordulatot elsősorban a napenergia gyors bővülése hozta, miközben a szén szerepe történelmi mélypontra esett, az EU ugyanakkor továbbra is jelentős mértékben támaszkodik a földgázra - derül ki az Ember energetikai agytröszt honlapján csütörtökön publikált elemzésből. 2026. január 22. 12:51 Objektív számok igazolják a veszprémi modellt MCC Objektív számok igazolják a veszprémi modellt Objektív statisztikák és a sajátos veszprémi életérzés találkozott szerda este az Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy nem lokálpatrióta túlzás a térség kiemelkedő teljesítményéről beszélni. Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Sebestyén Géza gazdaságpolitikai szakember beszélgetéséből kirajzolódott, hogyan lett Veszprém vármegye az elmúlt évtizedben az egy főre eső GDP-növekedés országos bajnoka, miért elégedettek a cégek a helyi munkaerővel, és hogyan cáfolják a száraz tények a pesszimista hangokat. 2026. január 22. 9:17

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.