Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
12°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
12°C

Orbán: Európát elárulták

2015. október 30. 13:47 // Forrás: mti
Európát elárulták, és ha nem állunk ki érte, akkor ezt az Európát el fogják tőlünk venni - mondta a bevándorlási válságról szólva Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, Az idők jelei című vitaanyagot bemutató konferencián.

Ha nem állunk ki Európáért, a kontinens többé nem az itt élő polgárok Európája lesz, hanem néhány nagy pénzt mozgató, a nemzetállamok keretein túlgondolkodó, aktivista, senki által meg nem választott vezető hagymázas álmát teljesíti majd be a következő időszakban - fogalmazott a kormányfő a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre által szervezett rendezvényen. Orbán Viktor álláspontja szerint nem véletlen, hogy naponta több ezer embert szállítanak be Európába: egy tudatos, baloldalinak mondható szellemi konstrukciót akarnak megvalósítani, ami a nemzetállamokat Európában zárójelbe akarja tenni. "Ezzel az összeesküvéssel, ezzel az árulással szemben nekünk a demokráciához kell fordulnunk, a néphez kell fordulnunk", és európai vitát kell indítani azzal a céllal, hogy abból egy erős és keresztény Európa kerekedjen ki - mondta.

vehir.hu
további cikkek
Vona Gábor Veszprémben: az EP-választás tétje nem a kormányváltás, hanem az ellenzékváltás politika Vona Gábor Veszprémben: az EP-választás tétje nem a kormányváltás, hanem az ellenzékváltás Péntek délután a Második Reformkor párt színeiben Vona Gábor is ellátogatott Veszprémbe országjárásának keretében. A Jobbik egykori elnöke és miniszterelnök-jelöltje tavaly szeptemberben formálta át párttá az addigi alapítványát, amivel az EP-választáson el is fog indulni. A Vehír több témában is kérdezte a pártvezetőt, Vona Gábor pedig a mainstream ellenzéki forradalmi narratíva helyett egy jóval reálisabb politikai képet és célokat festett fel. tegnap 9:56 Veszprémben járt Magyar Péter Veszprémben járt Magyar Péter A Vén Európa és Szent Pál idézet is elhangzott Magyar Péter országjáró körútjának veszprémi állomásán május 1-jén délután a Kossuth utcán, amelyre néhány száz szimpatizáns és érdeklődő látogatott ki. Az „ellenzéki messiásként” is emlegetett Magyar a veszprémi jobboldali városvezetésről egy szót sem ejtett beszédében, ellenben börtönnel fenyegette meg a Fidesz-kormány tagjait, az oligarchákat, de még az újságírókat is. 2024. május 2. 11:55 Rekordidő alatt lettek meg a fideszes ajánlások Rekordidő alatt lettek meg a fideszes ajánlások Hétvégén a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltjei és Porga Gyula, polgármester is néhány óra alatt gyűjtötte össze az önkormányzati választáson való elinduláshoz szükséges támogató aláírásokat. Sőt, volt olyan városrész, ahol a szükséges mennyiség háromszorosa is összejött egy délelőtt alatt. Hétfő délelőtt a jobboldali jelöltek a kampány első napjainak tapasztalatairól tartottak sajtótájékoztatót a Városháza előtt. 2024. április 22. 16:29 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.